Szombathelyen indul az I. Nemzeti Snapszer Bajnokság

Egyesek úgy gondolták, elég a póker teljhatalmából, itt az ideje, hogy a magyar kártya is megkapja a maga műsoridejét.

Most már biztos, úgyhogy közhírré tétetik: Magyarország egyik legismertebb kártyajátéka kilép a dohos kricsmik miliőjéből és a középiskolai osztálykirándulások lámpaoltás utáni világából, hogy hódító körútra induljon. Nem is akármilyenre: a kőszegi megszállott zsugások és baráti körük által alapított Magyar Snapszer Szövetség ugyanis első alkalommal indít országos bajnokságot, ami rögtön nem kis pénzekkel gurigázik, a győztes ugyanis - most lehet nagy lélegzetet venni, kedves ügyes snapszlisok - 10 millió forintos fődíjat vihet haza.

Nyugat.hu

Az első megyei selejtezőre március 16-án kerül sor az Aréna Savariában, és több mint fél éven keresztül zajlanak majd a selejtező versenyek országszerte, minden megyeszékhelyen és a fővárosban, de lesznek kupák Felvidéken, Burgenlandban, Erdélyben, a Balatonon, fesztiválokon, egyetemi klubokban - a döntő pedig majd októberben, a Petőfi Csarnokban.

Ambíció és szívügy

Pár fős asztaltársaságból, baráti körből nőtte ki magát először a Magyar Snapszer Szövetség, majd az ehhez kapcsolódó bajnokság, melyet nagy ambícióval és lelkesedéssel kezdtünk el szervezni. Igazi szívügyünkké vált a snapszer, és szeretnénk valódi kultuszt teremteni Magyarországon, illetve bebizonyítani a fiatalabb korosztályok számára is, hogy nincs ennél jobb kártyajáték a világon

– hívta fel a figyelmet Táncsics Péter, a Magyar Snapszer Szövetség elnöke.

Aki érez magában nyerési hajlamot, annak nincs más tennivalója, mint jövő hét pénteken, a selejtező napján délután 4 és 5 óra között bekocogni a szombathelyi Arénába, és 1000 forint nevezési díj ellenében már versenyben is van. Minden egyéb infót a snapszer.hu-n lehet megtalálni.

Honnan ered a kártyajáték?

A kártyajáték eredete Kínába vezet vissza, egykor uralkodók hóbortja volt, ma a legnépszerűbb társasjáték. A kártyafestés eleinte önálló művészeti ág volt, királyokat, földesurakat ábrázoltak az első kártyafestmények, ma strandok, kollégiumok, sportklubok, kocsmák elengedhetetlen szórakozási kelléke, közülük is a legnépszerűbb talán a snapszer.

Magyar játék-e a snapszer, magyar-e a magyar kártya?

Büszkén jelentjük, igen! Könyvtárak rejtekén, levéltárak sötét, poros pincéinek eldugott sarkaiban megtaláltuk a megdönthetetlen bizonyítékokat. Bár eleinte Spanyolországban, Németországban és Franciaországban jelent meg a magyar kártya őse, 1973-ban megtalálták a széria ős-darabját egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti kártyafestő mester nevét. Schneider egy svájci dráma, az 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos szereplőit festette a kártya lapjaira, mivel ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna, az akkori erős cenzúra soha nem engedte volna elterjedni a kártyákat. Schiller drámája a 19. század elején a Habsburg-ellenesség jelképévé vált, tehát az osztrákok ellen forrongó Magyarországon nagyon népszerűek, az uralkodó ellen való lázadás jelképei voltak ezek a hősök.

(Magyar Snapszer Szövetség)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra