Népirtással vádolják a szegedi biológus professzort

Boldogkői Zsolt közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy bizonyos „I. Péter” rendőrségi feljelentést tett ellene.

A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára leírta, hogy a feljelentést tevő állítása szerint már „966 ember halt meg az mRNS vakcinázás következtében az USA-ban.” Számon kérte a professzort, hogy e tények ellenére még mindig kiáll az oltások mellett.

Ezt írta továbbá: "Mondja el az embereknek az Igazságot vagy feljelentem Népírtásért". Boldogkői megjegyezte, hogy a következő levelében csatolta a feljelentésére adott rendőrségi választ, hogy iktatták és igen magas szintre továbbították azt – írja a hvg.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek