A Vas megyei nyugdíjasok kétharmada él jó egészségben

A megyében arányaiban sokkal több az egészséges nyugdíjas, mint az ország többi részén.

A KSH szép sorban teszi nyilvánossá a tavalyi népszámlálás adatain alapuló elemzéseit, amelyekre itt lehet rákeresni.

Ha az egészségi állapotot nézzük, érdekes adatokat találunk. Hiszen a köztudatban az van, hogy a füstös, zsúfolt nagyvárosokban sokkal egészségtelenebb a környezet, mint a jó levegőjű, nyugodt vidéken. Viszont Budapest jó eredménye nem ezt támasztja alá.

Vas megyében 100-ból 18 ember krónikus betegséggel küzd

Az egészségi állapot fontos jellemzője a krónikus betegségek aránya. Megyénként vizsgálva a legkisebb arány, 16,24 százalék Győr-Moson-Sopron megyében mérhető, ami azt jelenti, hogy északi szomszédainknál 100 emberből 16-an küzdenek krónikus betegséggel.

A második helyen Budapest áll 16,84 százalékkal, majd Pest megye következik, ahol 17,04 százalék a krónikus betegek aránya. Mindez arra is utalhat, hogy a városokban eleve jobb a hozzáférés az egészségügyi és szociális ellátórendszerhez, általánosságban jobb az anyagi helyzet, életszínvonal, magasabb az iskolázottság.

A negyedik helyet Vas megye szerezte meg, 17,84 százalékkal, ami az jelenti, hogy

Vas megyében 100 emberből 18-nak van krónikus betegsége.

Az ország többi részén ennél rosszabb a helyzet. Veszprém megyében például 18,24, Zalában 19,67 százalékos ez az arány. A legrosszabb a helyzet Nógrádban (21,79 százalék), Békésben (21,92 százalék) és Tolnában (22,13 százalék).

Hol élnek az egészséges nyugdíjasok?

Ha azt vizsgáljuk, hogy hol élnek az egészséges nyugdíjasok, akkor némileg más képet kapunk. Az első helyet ugyanis Csongrád megye foglalta el, ahol a nyugdíjasok 67,9 százaléka, tehát bő kétharmada él jó egészségben.

A második helyen viszont Vas megye áll, 66,7 százalékkal, ami szűken, de szintén kétharmadot jelent. Tehát

a Vas megyében élő nyugdíjasok kétharmada él jó egészségben.

A harmadik helyre Hajdú-Bihar megye került, 65,2 százalékkal. A jó egészségben élő nyugdíjasok aránya Borsodban, Szabolcsban és Komárom-Esztergom megyében a legkisebb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet