A tudósító először azt hiszi, rossz helyen van rosszkor, merthogy a megjelölt időpont nem leli az ünnepi szentmisét a Szent István-szobornál.
Aztán kiderül, csak figyelmetlenül olvasta el a meghívót, a püspöki mise a szomszédos Kálvária-templomban van, és most már nem először.
A templom egyébként teljesen megtelik hívekkel, a tudósító pedig megállapítja, hogy ez a helyszín összehasonlíthatatlanul jobb erre a célra, mint a korábbi betonplacc. Nemcsak azért, mert szakrális, és mert világosan szétválik az egyház és az állam, hanem mert kellemes hűvös van itt.
Nem úgy, mint a téren, ahol a városi ünnepség kezdetére – a protokollvendégeket leszámítva és némileg felfelé kerekítve – kb. száz érdeklődő jelenik meg.
Ez egyrészt roppant kevés a város 80 ezres lakosságához képes, másrészt mégiscsak egy hosszú hétvége utolsó napja van: egy átlagpolgárt nyilván jobban izgatja a Balaton vízhőfoka, a strandi lángos ára (állítólag nagyon felment) és az esti tűzijáték, mint a Szent István-i örökség emlegetése.
Meg hát – tegyük hozzá őszintén – az augusztus 20-i ünnepségeken ritkán rágjuk le a körmünk izgalmunkban.
Idén sem fenyegetett minket ez a veszély.
A szombathelyi ünnepség nagyjából a korábbi évek forgatókönyve szerint alakul: a tér szélén VIP-vendégek, intézményvezetők, politikusok mindkét oldalról, a műsor pedig fúvószene, népdal, néptánc.
A műsort egyébként ez utóbbi dobja és pörgeti fel: az Ungaresca táncegyüttes műsorában van vidámság, életkedv és spontaneitás bőven, akár adhatnának is belőle kölcsön a kissé karót nyelt VIP-szektornak. (Valami rejtélyes ok miatt a táncegyüttes a műsorát a VIP-vendégek előtt lejti, a tér túlsó feléből nem sok mindent láthat a nagyérdemű.)
Az ünnep szónoka idén Balázsy Péter megyei jegyző, akit egyrészt nem jelzett az esemény beharangozó plakátja, másrészt nyilván nem jegyzői minőségében van jelen, hanem mert történetesen ő a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje, és a párt így (is) igyekszik növelni ismertségét. (A tavalyi beszédet Melega Miklós mondta, aki akkor az időközi választás Fidesz-jelöltje volt.)
Balázsy beszéde óvatos, konszenzuskereső és sorok között üzengető.
A Szent István-i örökségből a kereszténységet és az Európához tartozást emeli ki. Ez utóbbi kapcsán egyrészt leszögezi, hogy Magyarország mindig is ehhez a szövetséghez akart tartozni, akkor is, amikor nagyon messze volt tőle, és most is, amikor „kicsit visszatérítenénk a régi útra”.
A beszéd egyik lényegi eleme a konszenzuskeresés, a nemzeti egység hangsúlyozása, az öncélú politikai vitákon való felülemelkedés óhaja nemzeti és helyi szinten is.
Balázsy beszédében néhány neveket is említ, akik szerinte sokat tettek Szombathelyért: konkrétan elhangzik Szily János, Éhen Gyula, Brenner Tóbiás, Újváry Ede sőt Wagner András neve, és köszönetet kap „valamennyi, a várost szolgáló polgármester és polgár”.
Balázsy gratulál a tegnap kitüntetett Puskás Tivadar polgármesternek, de a sorok között némi kritikát is elrejt, amikor azt mondja, hogy Szombathelyen a fejlődés mértéke és iránya lehet vita tárgya, még ha a fejlődés nem is.
Szerinte Szombathely belefáradt a politikai csatározásokba, és a város nem válhat az országos politika csataterévé: a helyi konszenzus a helyi siker záloga.
„Tegyük újra naggyá Magyarországot, tegyük újra naggyá Szombathelyt” fejezi be beszédét kissé amerikásan a jegyző.
Az esemény zárásaként Hende Csapa országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar és Balázsy Páter felszeli az új kenyeret.
A láthatóan jó hangulatban levő Hende Csaba közben megjegyzi, hogy úgy vágták fel a kenyeret, miként Szent István Koppányt.
Az esemény zárásaként a díszszázad tiszteletadása történik. Maradjunk annyiban, hogy ez utóbbira egykori nagyatádi századparancsnokom valószínűleg nem adna tíz pontot.
