Szerdán este a büki Sportcsarnokban jártunk a Nestlé Mikulásváró ünnepségén. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg az állateledelgyár dolgozóinak és gyerekeiknek a kakaóval, játékokkal és zenével teli ünnepséget, amelynek végén megérkezett a Mikulás is. 250 gyermek vehette át a gondosan összeállított csokoládé-csomagot a fehérszakállútól, természetesen nagy mosolyok közepette.
Persze ez még nem minden, más programokkal is készültek, ezért délután hamar gyerekzsivaly töltötte be a csarnokot. A forró tejszínhabos kakaó és kalács mellett a Varnyú Country adott interaktív koncertet, és emellett kézműves foglalkozásokat tartottak. Készültek a könyvjelzők, a viaszformák, a különféle csillogó dolgok, helyenként még a szülőket is lekötötte az alkotás.
A Nestlé folyamatosan dolgozik azon, hogy megfelelő munkakörülményeket és közösséget teremtsen munkavállalói számára. Különféle elismerésekkel igyekeznek felhívni a munkavállalóik figyelmét arra, hogy nagyra becsülik munkájukat. Kai Herzke gyárigazgatótól azt is megtudtuk a Mikulásvárón, hogy az ilyen és hasonló rendezvényeik teljes mértékben a dolgozókért vannak.
- Azzal, hogy az embereknek munkahelyet biztosítunk, felelősséggel tartoztunk értük. Fontos, hogy minél jobb legyen a munkahelyi környezet, hogy közösséget építsünk. Az Emberek teszik naggyá a Nestlét felfogás egyben a cég filozófiája is. Fontos számunkra, hogy valamit visszaadjunk számukra, hogy érteztessük: fontos szerepet töltenek be a gyár életében. - tette hozzá az igazgató.