Nesze neked tél, jövő héten már fagyni sem fog

Szombattól felmelegedés várható.

Bár a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás egyelőre őszi jelleget mutat, és komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Hozzátették: a múlt hét második felében a nyugati tájakon volt naposabb, melegebb időjárás, szinte tavaszias időben lehetett haladni a még késő őszre maradt talajmunkákkal, bár hajnalonként gyenge fagyok is előfordultak, ugyanakkor keleten több volt a felhő, a hétvégén borongós, párás, hűvös időben a talajok is nehezebben szikkadtak. A hét első felében fordult az időjárás, és a keleti, északkeleti országrészben sütött többet a nap, az ország délnyugati harmadán pedig szerdán és csütörtök délelőtt több-kevesebb eső is esett. A heti csapadékmennyiség a Balatontól délnyugatra eső területeken kissé meghaladta az 5 millimétert, az ország nagy részén azonban 1 milliméter alatt alakult.

Megjegyezték: novemberben az északi, északnyugati országrészben a sokéves átlagnál kevesebb, a középső országrészben pedig jelentősen több csapadék hullott, míg az egész ősz folyamán az ország északkeleti harmadán és a déli határszélen esett az átlag fölötti, míg a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain annál jóval kevesebb eső. A talajok felső félméteres rétege ősz végén jellemzően jó vízellátottságú, a mélyebb talajrétegek feltöltődéséhez azonban főként az Alföld és a Kisalföld területén még sok csapadékra van szükség a tél folyamán. A novemberi átlaghőmérséklet 1, néhol 2 fokkal alakult magasabban az ilyenkor szokásosnál.

Az elemzés szerint a következő egy hétben déli, délnyugati áramlással enyhe, az eddiginél nedvesebb légtömegek áramlanak az ország fölé a magasban, ezért komolyabb fagyra a folytatásban sem kell számítani, viszont több hullámban érkezik csapadék, jellemzően eső formájában. A következő egy hét csapadékmennyisége azonban csak kevés helyen haladja meg a 10 millimétert, inkább a többször előforduló kisebb esők lesznek a jellemzők.

A hét végéig éjszakánként főként az ország kevésbé felhős keleti felén várható nagyobb területen az eddigiekhez hasonló, nem túl erős fagy, majd a jövő hét első felében az ország döntő részén fagymentesek lesznek az éjszakák. A legmelegebb órák hőmérséklete pénteken csak 1-5 fok között, majd szombattól jellemzően 4-9 fok között alakul – írta a meteorológiai szolgálat.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás