Nevet vált a Telenor

Három országban vezetik be a Yettelt.

Márciustól nevet változtat a Telenor Magyarország Zrt.: a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában álló mobiltársaság új neve Yettel Magyarország Zrt. lesz - jelentette be Peter Gazik vezérigazgató.

A névváltás a PPF Telecom Csoport három Telenor néven működő telekommunikációs vállalatát érinti: Magyarországon, Szerbiában és Bulgáriában.

A névváltás is annak a bizonyítéka, hogy piacbővítést terveznek az országokban, a régi nevet átmenetileg még egy hónapig használják - mondta, és jelezte, sikeres éven vannak túl, minden fontos piacon növekedést értek el.

A Telenor Magyarországot 2018 júliusában vásárolta meg a norvég társaságtól a balesetben elhunyt cseh üzletember, Petr Kellner befektetői csoportja. 2019-ben 25 százaléknyi tulajdont szerzett a cégben a magyar állami Antenna Hungária.

A 2018-as megállapodás részeként az új tulajdonos 33 hónapig használhatta a Telenor márkanevet, ezt pedig időközben egy évvel meghosszabbították. A névváltással búcsúznak a Telenor márka korábbi arculati elemei is, így a logó is.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek