Július 27-én vette át a NAV Székesfehérvári Fellebbviteli Igazgatóságának a határozatát, amelyben immár másodszor helyezik hatályon kívül a Veszprém Megyei NAV elsőfokú döntését annak megalapozatlansága és ellentmondásossága miatt - mondta a zoom.hu-nak Hankó Faragó Miklós ügyvéd. A másodfokú határozat szerint a veszprémiek döntését megalapozó bizonyítékok hiányoznak, nem tisztázták, hogy mi alapján lehetne megállapítani Czeglédy felelősségét.
Hankó Faragó emlékeztetett rá, hogy már korábban is folyt védence ellen a hozzá köthető Humán Operátor cégcsoport tevékenységével összefüggésben büntetőeljárás ugyanilyen gyanú alapján. Azt végül bűncselekmény hiányában szüntették meg. A cégcsoportnál ugyanis semmiféle fiktív ügyelteket nem tártak fel, s így természetesen a csalást sem lehetett megállapítani.
A Csongrád Megyei Főügyészség most sem tudott egyetlen fiktív számlát sem felmutatni.
Határozott álláspontunk, hogy Czeglédy Csaba semmilyen bűncselekményt nem követett el. A NAV éppen most mondta ki, hogy erre nincsenek bizonyítékok
– tette hozzá Hankó Faragó Miklós.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!