Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nincs döntés a közmunkások béremeléséről

És a mértéke is bizonytalan.

Az év vége előtt születhet meg a kormány döntése a közmunkások bérének emeléséről – felelte a Népszava érdeklődésére a Belügyminisztérium, ám a minimálbér megállapodás aláírásakor a miniszterelnök által beharangozott lépés várható mértéke még bizonytalan.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter októberben azt ígérte, hogy a minimálbér felét kapják meg jövőre a közfoglalkoztatottak, de hivatalos döntés még nem született.

Ha így lesz, a bruttó 200 ezer forintos minimálbérhez igazítva 85 ezerről 100 ezer forintra emelkedik a közmunkás bér a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára, a 260 ezer forintos garantált bérminimum, vagyis a szakképzetteknek járó legkisebb bér után számolt közmunkás minimum összeg pedig a mostani 110 ezer forintról 130 ezerre emelkedhet.

Az utóbbi öt év jócskán elértéktelenítette a közmunkások fizetését, jelenleg a minimálbér 50,78 százalékát éri a pénzük, ami 2011-ben még a minimálbér 73,1 százaléka volt.

Nem véletlen tehát, hogy folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma: 2019 januárjában még majdnem 120 ezren dolgoztak így, tavaly év elején 99 ezren, a kormány közfoglalkoztatási portálján néhány napja közzétett legutolsó – szeptemberi – adat szerint pedig már csak 86 300-an. A közmunkások 87,7 százaléka hátrányos helyzetű településen él, 61,7 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 61,5 százaléka nő – írja a Népszava.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek