Kezdjük az elején. Aki használja az internetet – nem kell hozzá feltétlenül szeretni a focit – biztosan hallotta és végignevette az Albertira labdarúgócsapatának indulóját. Előadóját a „Fábryba” is meghívták…
A dal – legalábbis a mi kutatómunkák eredményét figyelembe véve – nem késztette nótaszerzésre a vasi szurkolókat. Csupán két együttes, a Haladás és a Szpari FC indulója van fent a legnagyobb videó megosztón, ráadásul utóbbi az előbbi átirata.
Bízunk benne, hogy fiókok, házi stúdiók mélyén lapul pár vasi csapatinduló. Arra kérjük olvasóinkat, küldjék el szerkesztőségünknek ezeket, vagy ha már feltöltötték az internetre, osszák meg velünk a linkjét. E-mail címünk: kontaktunk_KUKAC_nyugat_PONT_hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!