Botrány a csepregi képviselő-testületben: négy képviselő kivonult, költségvetése pedig nincs a településnek

A polgármester a város honlapján osztotta meg a részleteket.

Csepregen február 24-én volt egy képviselő-testületi ülés, ahol az egyik napirendi pont Csepreg Város Önkormányzatának 2016-os költségvetése lett volna. A pénzügyi nézeteltéréseket viszont nem vitával, hanem kivonulással oldotta meg négy képviselő, ezzel téve döntésképtelenné a testületet, a polgármester pedig úgy érezte, rájuk akarnak erőszakolni valamit, amiben nincs egyetértés.

A január 25-i összevont ülésen született döntés után a polgármester február 10-én elküldte a költségvetési tervezetet a képviselőknek, hogy február 15-ig véleményezzék azt, és ha kell tegyenek módosító javaslatokat, ez viszont elmaradt. Február 22-én a Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság ülésén ahol módosításokat tettek a költségvetésre, a polgármester szerint pedig ezzel felrúgták a korábbi döntéseket, egyeztetéseket, és rájuk erőszakolni egy olyan költségvetést, amivel nem értenek egyet.

A javasolt módosítások:

- A városgazdálkodás működésétől 7,6 milliót,
- dologi kiadásoktól 10 milliót,
- fejlesztési pénzekből 7 milliót,
- a megindított fejlesztésektől 3 millió forintot vontak volna el.

A polgármester bejegyzésében azt írja, hogy ezeket az összegeket nem csak a kötelezően ellátandó feladatokra csoportosították át, ami bizonytalansággal terhelte volna az amúgy is forráshiányos önkormányzati költségvetést.

A polgármester az álláspontok közelítését a Művelődési Házhoz átcsoportosított 1,4 millió forintos tétellel igyekezett megoldani, a 7,6 milliós városgazdálkodási forráselvonást pedig nem tette fel szavazásra, ekkor négy képviselő kivonult az ülésről, így nem tudták megszavazni a költségvetést.

Annyi biztos, hogy legkésőbb március 15-ig el kell fogadni az önkormányzati költségvetést, míg a város 35 milliós hiánnyal küzd, további részletek pedig hamarosan.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet