Nincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon

Ma jelentették be sajtótájékoztatón.

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Láng-Bognár Kinga hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t. Az információs zöldszámot csaknem 1200-an hívták, az e-mail-címre több mint 500 levél érkezett. Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük, de a kivizsgálásuk során bebizonyosodott, hogy nem fertőzöttek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek