Nincs mit szépíteni: budikat lopott

Megtalálták az elcsórt WC-ket.

Egy férfi tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki 2020.03.28-a és 2020.03.30-a között megbontotta a Pusztahencse külterületén levő gyümölcsöst határoló kerítést, és a területről ellopott kettő fából készült mobil illemhelyet. A cselekmény elkövetése kapcsán rövid időn belül a nagydorogi rendőrök látókörébe került egy pusztahencsei nő, akit a nyomozók elszámoltattak és a településen levő ingatlanjainak udvarán megtalálták az ellopott WC-ket, melyek közül az egyiket már összedarabolták. Az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.   A nő nem tett vallomást, azonban arra nem adott magyarázatot, hogy az építmények hogy kerülhettek a tulajdonában levő házak udvarára. Az ügy vizsgálatát a nagydorogi rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek. - írja a police.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek