Négy magyar ragadt Vuhanban, ahonnan elkezdett terjedni a koronavírus

A Kínából érkező csomagoktól nem kell félni.
J

elenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Vuhanban négy magyar állampolgár lakik munkavállalóként szállodában, egy magyar férfi pedig a lezárt tartomány más városában tartózkodik. Mindannyian jól vannak, a minisztérium folyamatosan kapcsolatban áll velük - írta közleményében Menczer. Magyarország pekingi nagykövetsége a kínai külügyminisztérium konzuli részlegével is kapcsolatban van. Őket arra kérték, hogy ha a kínai külügyminisztériumban van információ további magyarok jelenlétéről a lezárt tartományban, adjanak róla tájékoztatást.

A minisztérium minden információt figyel azzal kapcsolatban, hogy a tartományt mikor lehet elhagyni - hangsúlyozta az államtitkár. Menczer Tamás a közleményben kitért arra is, hogy a szakemberek a vírus (amely már Európában is megjelent) terjedése ellen a gyakori kézmosást, a higiénés szabályok betartását javasolják. Jelenleg több ország egyidejűleg dolgozik a vírus génszekvenciájának a visszafejtésén és a vakcina kifejlesztésén.

A Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség óvintézkedésre, fertőtlenítésre, mert azok nem fertőznek - fűzte hozzá. A minisztérium a Kínába utazókat arra kéri, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, és regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján. A magyar hatóságok folyamatosan figyelik az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és az európai gyakorlatot, az óvintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket ezeknek megfelelően hozzák meg - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek