Mindent (is) tud: fut, úszik, kajakozik, most meg ez.
A köztársasági elnök háromnapos látogatást tett Bács-Kiskun Vármegyében. Péntek reggel ellátogatott a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiára is, ahol együtt edzett a fiú U18-as és a leány U12-es csapatokkal - írja a BB1.hu.
Novák Katalin, Sztojan Ivkovics
BB1.hu
A rendhagyó edzést Ivkovics Sztojan korábbi szövetségi kapitány tartotta. A tréningen részt vett a város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia és az Akadémia vezetője, Ivkovicné Béres Tímea is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!