Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének

A pápalátogatásra hivatkozva.

A pápalátogatás alkalmából tavaly április végén kegyelmet adott Novák Katalin köztársasági elnök a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált - írja a 444.

A portál emlékeztetett, az ítélet szerint nemcsak tudta, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, hanem megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében ezzel a szöveggel: „én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.” Ezt a hamis vallomást pedig a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel.

A volt igazgatóhelyettest ezért 3 év 4 hónapra ítélte a bíróság.

Mint ismert, V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatója 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Az igazgató és a nevelő ellen majd egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek vádat. A vádirat szerint az otthont 26 éven át igazgató V. különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat orális szexre.

V. amúgy Bicske díszpolgára, a rangos gyermekvédelmi kitüntetés, a Bárczy-díj birtokosa is volt. Őt mindezért nyolc év börtönre ítélték. Ezzel párhuzamosan azonban kényszerítés miatt is elítélték az igazgatót és az áprilisban kegyelemben részesített helyettesét, amiért megpróbálták rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseiket - jegyezte meg a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet