Kakaóbár, kalózos vagy kuktaképző? – Nyári tábortoborzó 2011

A nyár már itt, a szabadság viszont kevés, nagymama sincs mindig a láthatáron, és még nem tudjuk, hol nyaraltassuk a kölyköket, míg mi a munkahelyen verejtékezünk? Adunk tippeket, Szombathelyre és környékére.

Kakaóbár tábor az MMIK- ban

Minden délelőtt habos kakaó? Itt feltétlenül: a szombathelyi művelődési központ ismét napközis tábort szervez óvodások részére, több turnusban, 4-6 éves korig, szakmai animátorokkal és szakképzett óvónővel. A kínálatban vannak történelmi játékok, bábjátékok, népi játékok, kézműves foglalkozás, természetjárás, kreatív és mozgásfoglalkoztató játékok. A tábor helyszíne a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szombathely, Ady tér 5.) Részletes program, turnusok és árak itt.

Kakaóbár a szombathelyi MMIK-ban
Kakaóbár a szombathelyi MMIK-ban
Tánczos Mihály

Kiskalózok tábora az Agora-Gyermekek Házában

A gyerekek itt kalandozásaik során megismerkedhetnek a tengerész élet szépségeivel, kalózkellékeket készítenek, játékosan zsákmányt szereznek. A táborzáró kalózbuliban jelmezt öltve vidáman ünneplik a sikeres portyázásokat. A tábor időtartama: hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óra. Részvételi díj: 11.500 Ft/turnus/fő, mely tartalmazza az ebéd és a programok költségeit. Ugyanabban a turnusban résztvevő testvérek esetén kedvezmény – a tábori díj: 11.000 Ft/turnus/fő. Érdeklődni és jelentkezni folyamatosan lehet az 512-370-es telefonszámon, vagy személyesen az AGORA – Gyermekek Házában.


Kukta tábor Szombathelyen a Herényiek Házában

Az ifjaknak szóló felhívás szerint ha szereted a kalandokkal teli perceket, élményekkel teli programot keresel, szeretsz szórakozni és közben játékosan tanulni, érdekel a főzés-sütés, akkor irány a Herényi Kulturális és Sportegyesület Kukta tábor, ahol a gasztronómia világán túl egyéb programok is várnak rád. Például finom ételek, főzés-sütés konyhában, grillen, nyárson, bográcsban, kemencében. Lesz játékos kincsvadászat, erdei drótkötélpálya, antik római kincsek, tábortűz, strandolás, csillagnézés, kerekezés, bütykölde, sportjátékok, társasjátékok, és persze alvás, lustálkodás, játék, móka, kacagás! A 6 napos bentlakásos tábor tartalmas elfoglaltságot, a gyermekek életkorát és érdeklődését szem előtt tartó, igényes programokat biztosít szakemberek vezetésével. Részletekről itt tájékozódhatunk...


Olvasótábor a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban

A BDK Gyermekkönyvtára idén is megrendezi olvasótáborait. A Tűz és víz címmel meghirdetett egyhetes program két turnusban várja a gyerekeket, a mesekönyvek mellett ezúttal ráadásul az ismeretterjesztő könyvek világába is bepillantást engednek. A könyvekből megismert őselemeket a szombathelyi tűzoltóság, a vízügyi múzeum és a velemi vízimalom felkeresése során hozzák közelebb a gyerekekhez.

Tűz és víz I.
Barangolás a természet világában 2011. június 20-24-ig.
A tábor díja: 11.760 Ft (10000 Ft részvételi díj+1760 Ft étkezési költség)

Tűz és víz II.
Barangolás a természet világában 2011. június 27- július 1-ig.
A tábor díja: 11.760 Ft (10000 Ft részvételi díj+1760 Ft étkezési költség)

Családi kedvezmény: Hozd magaddal testvéredet is és mindketten 1000 Ft kedvezményt kaptok a tábor részvételi díjából. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyermekkönyvtárban! Szombathely, dr. Antall József tér 1.Tel.: 94/513-544


Nyári táborok a Savaria Ifjúsági Centrumban

Az Oladi ÁMK – Savaria Ifjúsági Centrum ebben az évben is izgalmas, mozgalmas nyári elfoglaltságot ajánl az általános iskolás korú gyermekek számára: ismét indul tudniillik a tavaly nagy sikerrel debütált Kis Kaland tábor, az évek óta nagy érdeklődéssel zajló Alkotó tábor, és a játékos formában vízhez szoktató Vízi tábor.

Kis kedvcsináló

A Kis Kaland tábor keretében a tavaly már megismert és megkedvelt programok mellett újdonságokkal is várják a kalandozni vágyó gyerkőcöket. Ismét lesz erőpróba a Holdfényligetben, parkerdei bringatúra bográcsozással, történelmi kalandozás a Témaparkban, vizibiciklizés a Csónakázó-tón. Ezen kívül kőszegi és velemi túra, rohonci fürdőzés, ügyességi vetélkedő a KRESZ parkban, ásványgyűjtő túra várja az érdeklődő fiatalokat.

Az Alkotó táborba azoknak a 6-14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnék bebarangolni a rajzolás, festés és alkotás világát. A résztvevők többféle kézműves technikával ismerkedhetnek meg, a kreatív foglalkozások a természetben zajlanak, ahol játékok, sportolás, kirándulások színesítik a programokat. A Vízi táborban délelőtt csoportos foglalkozásokon, délután strandolással egybekötött egyéni foglalkozásokon, játékos formában szerezhetnek vízi biztonságot, tanulhatnak meg úszni a gyermekek. A táborokról részletes információk találhatók a honlapon, illetve a 06-94-509-380-as telefonszámon kérhető felvilágosítás.


Nyári napközis sport- és tehetségkutató tábor 2011

Az egyetem sportrészlegeibe szervezett tábor során a gyerekek a Szombathelyen népszerű és eredményes sportágakban próbálhatják ki magukat. A program küldetése, hogy minél több gyermeket juttassanak a mozgás élményéhez, valamint bevonni azokat a gyerekeket, akik még nem sportolnak rendszeresen egyesületben, így még tehetségkutatás is folyhat. További cél, hogy a már aktívan sportolókat a megfelelő sportág felé orientálják.

2011. júniusának utolsó két hetében, napközis rendszerben két turnusban bonyolítanak le a táborokat. A sportági foglalkozásokat, melyek körülbelül napi 2x2 órásak lesznek a Sportiskola tapasztalt edzői, szakemberei tartják. A délelőtt és a délután folyamán is lesz egy-egy sportági foglalkozás, melynek során a gyerekek belekóstolhatnak, megismerkedhetnek a sportág alapjaival. Ezeken a foglalkozásokon a szakemberek munkáját főiskolás gyakornokok segítik, asszisztálnak, bemelegítést, részedzést vezetnek.

Az NymE Savaria Egyetem létesítményei és eszközei első osztályú színvonalat biztosítanak a tábornak. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola és a Sporttudományi kar újabb sportszakmai kapcsolata testesül meg ebben a közös munkában.
Árak és további részletek errefelé.


Sunnymo Nyári Tábor, Torony

Minden igényt kielégítő, új építésű mediterrán villákban, 5000 négyzetméteres parkkal várja a szünidőben főleg a 6-12 éves vakációzó lurkókat Szombathely közvetlen közelében a Sunnymo Nyári Tábor: focipálya, indián falu, szakképzett személyzet, és speciális étkeztetési lehetőségek biztosítják az önfeledt szórakozást és a kényelmet. A tábor egész nyáron, minden héten hétfőtől péntekig üzemel, 7:30-tól 17:00-ig, költsége: 16.500 Ft/fő/turnus. További információk, elérhetőségek itt.


A Kerekerdő Alapítvány tervezett nyári táborai

A szombathelyi Kerekerdő Alapítvány csapata 2011-ben is szervez Pajta tábort a Vasi Múzeumfaluba, bentlakásos Természetvédelmi tábort Felsőcsatárra, és "szénagyűjtő" néven az Őrségbe is vihetjük a gyerkőcöket egy félnomád táborba. Valamint az ő szervezésükben a Történelmi játszó tábor is vár a szombathelyi Ferences Kertben. A részletekről itt tájékozódhatunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló