Nyakunkon a nyár és még nem tudják, hogy hol táborozzon a gyerek a vakáció alatt?

Nem kell kétségbe esni, összegyűjtöttük a legjobb táborokat! Önöknek csak választaniuk kell.

Szülőként minden évben nagy gondot jelent a vakációzó gyerkőcök felügyelete. Mihez kezdjünk, ha a munkánk miatt nem tudunk otthon maradni velük? Hagyjuk őket egyedül, vagy vigyük el őket a nagyszülőkhöz? Ők az ilyen megoldásoknak tuti nem örülnek, halálra unnák magukat. Na de mit szólnának egy nyári kalandhoz a barátaikkal? Máris jobban hangzik, nem igaz? Viszont nem kell egy hátizsákkal kidobni a lurkókat egy erdő közepén, a kalandot biztonságos körülmények között is átélhetik, mindezt úgy, hogy még tanulnak is közben. Önöknek ehhez nincs más teendőjük, mint végignézni a nyári táborok kínálatát, és kiválasztani azt, amely a legjobban tetszik. Mutatjuk a legjobbakat!

A Holdfény Liget táborai

Nyugat.hu

Tizenegyedik nyáron nyitja ki idén a Holdfény Liget „rezervátuma” a kapuit. Ebben az évben 3 életkori csoport számára hirdetnek turnusokat, a legkisebbek pedig a Liget Napközi programjain szerezhetnek felejthetetlen élményeket nyolc héten át.

A Liget Napköziben az 5-9 éves korosztályt várják, akár csak egy-egy napra, de természetesen akár egész hétre is, június 27-től augusztus 19-ig hétköznapokon. A napközire akár előző nap is lehet jelentkezni, legkésőbb délig kell jelentkezni a szervezőknél. A gyerkőcöket egész napos kalandok várják, délben finom ebédet kínálnak.

Az igazi indiánná válás a Tipicamp táborainkban történik, ahol a 9-12 éves gyerkőcöket várják egy igazi indiánkalandra! Az Alpokalja indiántáborában a Liget összes kalandos sportszolgáltatása kipróbálható, de éjszakai kincskeresés, túrák, evezés, bicajozás is szerepel az egész heti programkínálatban.

A 12-14 évesekre kalandos expedíció is vár a Lifecamp kalandtáborban. Ebben a tábortípusban a résztvevők próbára tehetik edzettségüket, bátorságukat, és új közösségben mutathatják meg önmagukat, és új barátokat is szerezhetnek.

A 14-18 éves ifjak a Juniorcampben egy pár napos expedíción vehetnek részt, amely felejthetetlen élmény, és nagy kihívás. A többnapos túra során mindenki megismerheti egy erősebb, kitartóbb önmagát. A tábor mottója: „Több vagy a tükörképednél!”.

A kedvezményekről és további részletekről, árakról a honlapon tájékozódhatnak: http://holdfenyliget.hu/hu/szolgaltatasok/nyari-taborok/

A Ligetben SZÉP kártyát is elfogadnak.

4 féle tábor a Sárvári Fürdőben és a Kalandparkban

Nyári tábor Sárváron
Nyári tábor Sárváron
Nyugat.hu

Évek óta nagyon nagy sikerrel zajlanak a sárvári fürdő és a hozzá tartozó kalandpark nyári táborai. Többféle táborból választhatnak korosztályok és tematikák szerint:

  • 5 éves kortól Úszótábor (oktatással, napközis)
  • 6 éves kortól Kalóztábor (napközis)
  • 8 éves kortól Gézengúz tábor (napközis)
  • 10 éves kortól Story Camp sátortábor (ott alvós, 6 napos)
  • Valamennyi táborban szakképzett pedagógusok, animátorok és oktatók gondoskodnak a gyermekek zavartalan, örömteli és nem utolsósorban biztonságos táborozásáról.

    Bővebb információ és jelentkezés a 95/523 651 és 95/523 650 telefonszámokon.

    A táborok helyszíne: Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és Sárvári Kalandpark

    Story Camp - sátortábor

    A Story Camp a 9-12 és 12-14 éveseknek kínál lehetőséget táborozásra a Sárvári Kalandpark és a Gyógy- és Wellnessfürdő területén. A szervezők azoknak a diákoknak ajánlják ezt a tábort, akik szeretik a kihívásokat és a próbatételeket, aktívan és vidáman szeretnék tölteni a vakációt. Próbára tehetik a kitartásukat, logikájukat, kreativitásukat és bátorságukat. Sok színes program, zöld környezet, életvidám tábori vezetők, kaland és új barátok várják a táborlakókat.

    Ízelítő a programokból: kötélpályázás, fürdőzés, animációs programok a fürdőben és a kalandparkban, kalandtúra a Ság-hegyre, íjászat, famászás, falmászás, esténként tábortűz, sütögetés és grillezés.

    Elhelyezés: 3 fős sátrakban kettesével, érkezés vasárnap, sátorbontás következő szombaton.

    Időpontok:
    2016. július 3 - 9.
    2016. július 24 - 30.
    2016. augusztus 7 - 13.

    Ár: 34.900 Ft/hét/fő - az ár tartalmazza a szállást sátrakban, a tábori napokra a teljes ellátást (napi négyszeri étkezéssel), valamint a programokon való részvételt.

    Kalóztábor (napközis tábor)

    Idén is szeretettel várják a 6-10 év közötti iskolás gyermekeket a sárvári Fürdő Kalóztáborába, ahol ezúttal is az örömteli fürdőzésé, csúszdázásé és vizes játékoké a főszerep. Emellett érdekes és izgalmas programok várják a lurkókat, mint például a kalózsziget építés, kincskeresés, valamint a hét folyamán egyszer kipróbálhatják a Fürdő szomszédságában lévő Kalandparkban az erdei drótkötélpályát.

    Időpontok:
    2016. június 20 – 24.
    2016. július 18 – 22.
    2016. augusztus 15 – 19.

    Ár: 17.900 Ft/hét/fő - az ár tartalmazza a napi kalandpark- és fürdőbelépőt, a programokon való részvételt, a gyermek tízóraiját és ebédjét.

    Gézengúztábor (napközis tábor)

    A 8 – 12 éves kis gézengúzokat a Sárvári Kalandparkban és a Fürdőben is sok-sok kihívás várja, a hét folyamán próbára tehetik bátorságukat és erejüket az erdei drótkötélpályákon, kis csoportokban kipróbálhatják az íjászatot és airsoft lövészetet, a vízi buborékot, valamint a fa- vagy falmászást. Persze a mindennapos fürdőzés itt sem maradhat el! És ha még maradt erejük a kipilledt lurkóknak, kvízjátékok és interaktív játékok színesítik a tábori napokat.

    Időpontok:
    2016. június 27 – július 1.
    2016. július 4 – 8.
    2016. július 18 – 22.
    2016. július 25 – 29.
    2016. augusztus 1 – 5.
    2016. augusztus 8 – 12.

    Ár: 19.900 Ft/hét/fő - az ár tartalmazza a napi fürdőbelépőt, a programokon való részvételt, a gyermek tízóraiját és ebédjét.

    Nyári Úszó Tábor (napközis tábor)

    A táborban minden délelőtt és délután szakképzett oktatók irányításával úszásoktatást tartunk óvodás és iskolás korú gyermekeknek, emellett változatos szabadidős programokkal teszik tartalmassá a tábori napokat – képességfejlesztő torna, kézműves foglalkozások, sportfoglalkozások, vidám fürdőzés, erdei drótkötélpálya.

    Időpontok:
    2016. június 27 – július 1. (7 éves kortól)
    2016. július 11 – 15. (5-7 éves gyermekek részére)
    2016. július 25 – 29. (7 éves kortól)
    2016. augusztus 1 – 5. (5-7 éves gyermekek részére)

    Ár: 19.900 Ft/hét/fő - az ár tartalmazza a napi kétszer egy óra úszásoktatást, valamennyi programon való részvételt, a gyermek tízóraiját és ebédjét.

    A Kerekerdő Alapítvány nyári táborai 2016-ban

    Pajta tábor

    Pajta tábor
    Pajta tábor
    Nyugat.hu

    Kézműves és természetismereti, napközis tábor a Vasi Skanzenben.

    Öt turnus, hétfőtől péntekig:
    I. turnus: június 20-24.
    II. turnus: június 27-július 1.
    III. turnus: július 4-8.
    IV. turnus:július 11-15.
    (V. turnus: júlis 18-22.)

    A Kerekerdő Alapítvány a tizenkilencedik éve szervezi meg napközis táborát a Múzeumfaluban. A szervezők várják elsősorban azoknak a 7-10 éves kisiskolásoknak (és 6. életévüket betöltött bátor óvodásoknak) a jelentkezését, akik szívesen töltenének el egy, vagy több hetet ódon falusias környezetben. Délelőttönként játékos természetismereti programok rendeznek (fűvészkedés, madarászkodás, tücskörészés, stb.), délutánonként kézműves foglalkozások sorjáznak (nemezelés, agyagformázás, gyöngyfűzés, növényszövés, csuhézás, fafaragás, fonási technikák, bőrművesség, stb.) Megismerkedhetnek a gyerekek a falu kertjével és háziállataival, régi eszközökkel. Lehet íjászkodni és lovagolni is. Minden turnusban két-három alkalommal hagyományos élő népzene segít ismerkedni a régi szokásokkal, dalokkal, táncokkal.

    A tábor 8-18 óra között üzemel, de a reggel 7 órától érkezőket is fogadják a szervezők. A szervezett programok 9-17 óra között valósulnak meg. A táborban ebédet és uzsonnát biztosítanak a lurkóknak.

    Részvételi díj: 20 000 Ft/fő/turnus; kedvezményekkel minimum 15 000 Ft/fő/turnus.

    Süni tábor

    Természetvédelmi tábor a Vas-hegyen, Felsőcsatáron (bentlakásos tábor)

    Időpont: június 26- július 2. (Vasárnaptól, szombatig)

    A Kerekerdő Alapítvány huszonnegyedik alkalommal szervezi meg táborát elsősorban 9-14 éves diákok számára. A tábor a Vas-hegy és a Pinka-szurdok természeti értékeinek bemutatásán keresztül vezeti be a gyerekeket a növények, a madarak, az ízeltlábúak, a kőzetek, gyógynövények és a gombák világába. A kiscsoportos természetismereti foglalkozások mellett túrák, terepi vizsgálatok, vetélkedők, sok játék, és kézműves foglalkozások színesítik a programot, melyet egy néphagyományos időkeret foglal rendszerbe. Olyan gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnek túrázni, kirándulni, minél többet szeretnének tudni a természetről. Ez a tábor jó alkalom arra is, hogy „első tábor”-ként kipróbálják a gyerekek, hogyan boldogulnak önállóan, szüleik nélkül egy, többé-kevésbé ismeretlen közösségben. Természetesen ezúttal is szívesen látják azokat a régi táborozókat, akik időközben felnőtté váltak.

    A tábor bázisa a Felsőcsatári Gyermeküdülő

    Részvételi díj: 28 000 Ft/fő/turnus; kedvezményekkel minimum 23 000 Ft/fő/turnus.

    Szőcei szénagyűjtő tábor

    Szőcei szénagyűjtő tábor
    Szőcei szénagyűjtő tábor
    Nyugat.hu

    Természetvédelmi tábor az Őrségben (nomád tábor)

    Időpont: augusztus 10-17.

    A nomád tábort huszonhatodik alkalommal szervezi meg a Kerekerdő Alapítvány, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával, a híres szőcei tőzegmohás közelében. A táborba, elsősorban, 11 évesnél idősebb, tábori tapasztalatokkal rendelkező diákokat várják a szervezők. Természetismereti foglalkozások (madarászat, botanika, hüllők, kétéltűek, ízeltlábúak) és természetvédelmi munkák (szénagyűjtés, aranyvesszőírtás, stb.) és kézműves foglalkozások, vetélkedők adják a tábor programját. A tábor bázisa a falutól kb. másfél kilométerre lévő egykori kutatóház udvara. Elhelyezés sátrakban, alvás hálózsákban. Olyan gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnének minél több dolgot tudni a természetről, szívesen gyűjtenének közvetlen tapasztalatokat, nem rémülnek meg egy kis esőtől, a kétkezi munkától és szívesen dolgoznak velünk együtt a Szőce-patak völgyének természeti értékeiért.

    Részvételi díj: 25 000 Ft/fő/turnus; kedvezményekkel minimum 20 000 Ft/fő/turnus.

    További információk:

    A Kerekerdő Alapítvány honlapján részletes leírásokat találhatnak a táborokról. A felhívást a „HÍREINK” menüpont alatt található, a részletes leírásokat a „PROGRAMOK – KÖRNYEZETI NEVELÉS – TÁBOROK menüsoron érhetik el. az Alapítvány Facebook-oldalán megtekinthetik az előző évek táborainak fotóalbumait, videóit.

    Jelentkezés:

    A jelentkezéseket elsősorban e-mailben várják. E-mail cím: kerekerdoalap_KUKAC_gmail_PONT_com

    A jelentkezéshez az alábbi adatok megadását szükséges:

  • A tábor pontos neve, turnusa
  • A gyermek neve, címe, életkora
  • A szülő neve, telefonszáma
  • Igénybe venni kívánt kedvezmény megnevezése
  • A befizetés módja, várható időpontja
  • A jelentkezést a szervezők e-mailben visszaigazolják, és a tábor kezdete előtt legalább egy héttel elküldik a táborban való részvétellel kapcsolatos részletes tájékoztatót is.

    Jelentkezési határidő: június 15., a határidő után a kedvezmények nem érvényesek.

    Elérhetőségek:
    Ökocella, a Kerekerdő Alapítvány Környezet és Természetvédelmi Központja
    9700 Szombathely, Kőszegi u. 3. (hátul az udvarban),
    Tel.: 30/3956624; E-mail: kerekerdoalap_KUKAC_gmail_PONT_com;
    Honlap: www.kerekerdo.org

    A tanulás is lehet kikapcsolódás a Helen Doron nyári táborában!

    Nyugat.hu

    Színes, élménydús, vidám, kreatív 5 napos programra várják a gyerkőcöket, mindezt angol nyelven!

    Programok:

  • tematikus napok (8.30-12.30)
  • kézműves foglalkozások
  • fejlesztő feladatok, mondókák, dalok
  • játék és mozgáscentrikus feladatok bel- és kültéren
  • tízórai, gyümölcsök és üdítők korlátlan fogyasztása
  • Időpontok:

  • július 11-15.
  • július 18-22.
  • augusztus 15-19.
  • Részvételi díj: 16.000 Ft/hét

    Bővebb információ és jelentkezés a Helen Doron Nyelviskolában.
    9700 Szombathely, Thököly Imre u. 48.
    Tel.: 06/30 267 9339
    szombathely_KUKAC_helendoron_PONT_com

    Múzeumi nyári táborok

    Múzeumi nyári táborok
    Múzeumi nyári táborok
    Nyugat.hu

    A megélt múlt - ókori élménytábor az Iseumban

    8-12 éves gyermekeknek.
    I. turnus: 2016. június 27 – július 1.
    II. turnus: 2016. július 11 – július 15.
    Játékos ismerkedés az ókori egyiptomi kultúra varázslatos világával, a római kor mindennapjaival, a savariai Iseum történetével és a régészek munkájával.

    Jelentkezés és további információ:
    Kósi Anita múzeumpedagógus
    Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház
    Szombathely, II. Rákóczi F. u. 6-8.
    06-20/503-29-93; 06-94/900-255
    iseumsavariense_KUKAC_gmail_PONT_com

    Alkotótábor a Szombathelyi Képtárban

    Szeretettel várják azokat az általános iskolásokat, akik szeretnek festeni, agyagozni, batikolni, kreatívan-játszva alkotni vagy érdeklődnek a művészet különböző ágai iránt.
    I. turnus: július 4 – július 8.
    II. turnus: július 18 – július 22.

    Jelentkezés és további információ:
    Bodorkós Orsolya múzeumpedagógus
    94/ 508-805
    orsoliab_KUKAC_gmail_PONT_com

    Vissza az őskorba! – Régésztábor

    2016. június 20-26.
    5-9. osztályos diákoknak
    bepillantás a régészet műhelytitkaiba, ásatáslátogatás, találkozás kincsek felfedezőivel, tárgyalkotó foglalkozások (kőeszköz, edény- és ékszerkészítés, csontfaragás), szellemi és ügyességi vetélkedő, táborzáró műsor, „régészkonferencia” és kiállítás.

    Regisztráció és további információ:
    www.muzeumbarat.hu
    Tóth Kálmán múzeumpedagógus, egyleti titkár
    Tel.: +36 30 97 33 328
    E-mail: titkar_KUKAC_muzeumbarat_PONT_hu

    A táborok részvételi díja: 17.000 Ft/fő
    (a régésztáborban bentlakás esetén 27.000 Ft/fő)
    Kedvezmény: testvéreknek, visszatérőknek: 2.000 Ft/fő

    KisKaland táborok 2016.

    A KisKaland gyermekprogramok táborai mozgalmas nyári elfoglaltságot kínálnak, ahol az aktív, változatos, szabadtéri időtöltésen van a hangsúly. Mindez napközis tábori jelleggel, két korcsoportra bontva.

    KisKaland tábor (6-12 év)

    KisKaland tábor
    Nyugat.hu

    Szeretnél kalandot a nyáron, de nem akarsz veszélyes vizekre evezni? Kalandra hív a KisKaland tábor! Kicsire, barátságosra, de emlékezetesre!

    A nyári napközis tábor immár hagyománnyá vált, melyet 2009 óta töretlen sikerrel rendeznek meg a szervezők. A gyerekek nagy kedvence rögtön a csokoládé után a rangsorban. A meghirdetett 5 turnus között nincs két egyforma hét. A programok mindig változnak, izgalmat nyújtva a visszajáró gyerekeknek is. Egy turnuson belül akad túra, biciklizés, játék és utazás a korcsoport számára, izgalmas köntösben. A már megkedvelt sláger programok mellé minden évben újdonságokkal is készülünk. Az idei kínálatból: Balatoni bob, Serpa Kalandpark, Family Park, Holdfényliget, Kristálytorony, Rezi Dínópark, Sóbri Jóska Élménypark, Western Park, Zobori Kalandozoo, Afrika múzeum.

    Turnusok:
    június 20-24.
    június 27 - július 1.
    július 4-8.
    július 11-15.
    Nyár végi ráadás:
    augusztus 15-19.

    Árak:
    Heti turnus: 23.500,-
    Testvérkedvezmény: 23.000,-
    Napidíj: 7.000,-

    NagyKaland tábor (12-15 év)

    NagyKaland tábor
    Nyugat.hu

    Már kinőtted a KisKalandot, de hiányoznak a jó kedvű és mozgalmas nyári hetek? Nem fogy el a kaland! A KisKaland tábor belevaló folytatása kamaszoknak.

    Ne csak a telefonod kijelzőjéről gyűjts élményeket a nyáron! A szervezők nagy örömmel látják, hogy szívesen járnak vissza hozzájuk a gyerekek, még akkor is, amikor már több fejjel lógnak ki a gyerekseregből. Ez arról győzött meg őket, hogy táborunk jellege és hangulata nem csak a kicsik számára vonzó. Ugyanazokat az elveket szem előtt tartva összeállítottak egy turnust még több kalanddal, nagyokhoz illő helyszínekkel. A programok legjavát kínálják itt. Ez a napközis táborok krémje!

    A tervezett programból: Gokartozás Rönökön, egy napos vízitúra a Rábán, Futura interaktív tudományos múzeum, Airsoft katonai játék, Aquacity élményfürdő.

    A tábor ideje: július 25-29.

    Árak:
    Turnus: 28.000,-
    Napi díj: 9.000,-

    További részletek az elérhetőségeken:
    www.kiskaland.hu
    E-mail: kiskalandtabor_KUKAC_gmail_PONT_com
    Facebook: kiskaland tabor
    Telefon: 30/517-0208, 20/209-4510

    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!