Cetli úgy megb_KUKAC_sz, hogy kettéáll a füled

Nincs kétség, megtaláltuk a nyár slágerét.

Ha lenne recept arra, hogy mi is a sláger titka, akkor bárki könnyedén előállíthatná azt. A zenei világ – modern szóval élve – producerei évről évre azon versenyeznek, hogy ki tudja legyártani a nyár slágerét. Akinek ez sikerül, az nem csak a díjkiosztókon tud mindent bekasszírozni, de bizony a zsebe is tömve lesz a track hozadékával.

Mi most megtaláltuk az idei nyár slágerét, amit nem Pharrell Williams, nem Pitbull, de még csak nem is Majka szállított le. Cetli nevével kell ezúttal barátkoznia a zenekedvelő széles közönségnek. A művészúr védjegye egy 3D szemcsi, és ennyi. Túl sok mindent nem találtunk róla a neten, csak annyit, hogy budapesti és nagy valószínűséggel még az iskolapadot koptatja. Egy rövid bemutatkozás tőle itt hallható.

És most ugorjunk máris arra a dalra, amit pár héten belül mindenki fújni fog. Jöjjön a Vallomás.

Talán mindenki emlékszik még Fluor Mizujára, vagy a Szomorú szamurájra esetleg a témához közelebb álló Pain – Szex vajon mi című dalára. Hát most egy újabb félisten emelkedett ebbe a Panteonba. Már csak egy apró kérdésünk maradt, az análvonat az milyen b_KUKAC_zmeg?!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű