Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nyílt levélben kérnek segítséget Hende Csabától a szombathelyi Styl alkalmazottai

Azt írják, tavaly júliusban és idén januárban már kértek segítséget, hiába. Szeretnék megőrizni munkahelyeiket.

Egy nappal azután, hogy megjelent a szombathelyi Styl csődjéről és a sikertelen megmentési kísérlet okairól írt cikkünk STYLe Nacht: Másfél milliárdnyi közpénz tűnt el Szombathely egyik legrégebbi és legpatinásabb gyárában 2018. January 31. 18:00 , levelet kaptunk a gyár munkástanácsától és szakszervezetétől. Nyílt levelet írtak Hende Csaba országgyűlési képviselőhöz, és annak megjelentetését kérték.

Támogatást és hitelt kérnek

Azt írják, hogy tavaly júliusban és idén januárban már kértek segítséget, és most újra kérik, hogy Hende segítsen munkahelyük megőrzésében. A cég tulajdonosai kidolgoztak egy cselekvési tervet, de azt hiába továbbították a belügyminisztériumba, nem érkezett válasz.

190 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 135 millió forint hitelt kérnek, gyorssegélyként, mert csak így lehet végrehajtani a cég megmentésére kidolgozott cselekvési tervet. A támogatás összegét adó formájában fizetnék vissza az állami költségvetésbe. Remélik, hogy levelükre pozitív választ kapnak.

Mi annyit tehetünk, hogy közreadjuk a levelet, és elküldjük Hende Csaba országgyűlési képviselőnek.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra