Nyílt napot tart a Josefinum Eberau határmenti iskola – december 18-án várják a családokat

Nagy segítség lehet ez azon családok számára, ahol 4. osztályos tanuló van, ráadásul ismét indul előkészítő tanfolyam is. Várják a családokat előzetes bejelentkezéssel.

A Josefinum Eberau idén is megnyitja kapuit a leendő diákok és szüleik előtt. A határmenti iskola december 18-án, 8:30-kor tartja Nyílt Napját, ahol részletesen bemutatják az intézmény oktatási programjait és mindennapi életét.

Josefinum Eberau

A negyedik osztály utáni döntésben nyújt segítséget az iskola

Sok család számára kihívás eldönteni, hol folytassa gyermekük a tanulmányait. A nyílt nap célja, hogy a szülők és tanulók közvetlen benyomást szerezhessenek a Josefinum működéséről, pedagógiai szemléletéről és támogató közösségéről.

Találkozhatnak az idén szeptemberben kezdőt elsősökkel is, akik már jól beilleszkedtek új iskolájukba Eberauban. Mindannyian tudnak már picit németül, és korábban részt vettek az intézmény előkészítő tanfolyamán, mely 2026 januárjában is újraindul a leendő tanulók számára.

A nyílt nap programja
Josefinum Eberau

Kiemelt idegennyelv-oktatás és változatos programok

Az iskolában fontos szerepet kap a német és angol nyelvoktatás, az anyanyelvi gondozás, valamint a zenei, kreatív és sportfoglalkozások. A Josefinum emellett a körzet ifjúsági fociiskolája is: a sport iránt érdeklődő tanulók számára hetente 4 óra focit biztosítanak szakedzők vezetésével. A tanrend része a természettudományos képzés erdőpedagógia specializációval, amely gyakorlati, élményalapú tanulási lehetőségeket kínál.

Josefinum Eberau

Német anyanyelvű tanárok és egész napos foglalkozások

A diákokat egész napos oktatás, szakköri tevékenységek és kétnyelvű támogatás segíti a beilleszkedésben. A pályaválasztás kérdéseiben külön tanórák foglalkoznak a továbbtanulási lehetőségekkel.

Josefinum Eberau

Ráadásul a gyerekek olyan érdekes foglalkozásokon vehetnek részt, mint a Kreatív Műhely és a színjátszókör. De lesz lehetőség labdajátékokra is, az informatika iránt érdeklődők pedig betekintést nyerhetnek a robotika világába. Mindemellé pedig egészséges tízóraival várják a gyerekeket.

A gyerekek különböző élménydús foglalkozásokon vehetnek részt
Josefinum Eberau

Részletek és jelentkezés

A nyílt napon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges telefonon, a 0036-70/316-8356 telefonszámon. Az időpontegyeztetés magyar nyelven is lehetséges.

A Nyílt Napon magyar nyelvű tájékoztatást is kapnak az érdeklődők a beiratkozás feltételeiről és az iskola céljairól. Előzetes bejelentkezés a következő telefonszámokon lehetséges: 0043676/7048112 vagy 0036-70/316-8356.

Az iskola mindennapjai megtekinthetők az Instagramon („josefinumeberau”) és a Facebookon („Mittelschule Josefinum”). További információk a josefinum-eberau.at weboldalon érhetők el.

Josefinum Eberau
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!