Csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester és Csapláros Andrea múzeumigazgató a Savaria Múzeum és tagintézményeinek nyitásával, illetve programjaival kapcsolatban.
A nagy nyitást pedig épp a múzeumok nemzetközi napjára, azaz május 18-ra időzítették. Jövő hét keddtől tehát lehet menni a Savaria Múzeumba, az Iseumba, a Smidt Múzeumba, a Vasi Skanzenbe és a Vasi Múzeumi Látványtárba is.
De persze ezzel még nem ér véget a sor. Május 20-án nyit a Romkert, június 18-án a Szombathelyi Képtár, június 26-án pedig az egykori Éva-malom is, ahol a Schrammel-gyűjtemény kapott helyet.
A legfontosabb pedig, hogy az első héten, tehát május 18-23. között ingyen lehet menni a már említett öt múzeumba, de a későbbiekben is lesznek hasonló akciók. Minden hónapban egy hétvégi napon ingyenesen látogathatók lesznek a tagintézmények, ráadásul ezen a napon egy délutáni időpontban ingyenes tárlatvezetést is lehet kérni.
Viszont ahogy az várható volt, kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet múzeumba menni. Kiskorúaknak továbbra sem szükséges igazolvány, viszont a kísérőiknek kell. Csapláros Andrea pedig mindemellett kéri mindenkitől, hogy tartsák be az óvintézkedéseket, a kézfertőtlenítést, a maszkhasználatot és a távolságtartást.
Rendezvények a nyár végéig:
Május 21. VADÁSZAT – Közel a természethez – kiállításmegnyitó, Savaria Múzeum
Június 12. Madarak és fák napja – családi délután
Június 18. VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé megnyitója, Szombathelyi Képtár
Június 26. Múzeumok Éjszakája
Július 10. TEPSI Fesztivál, Vasi Skanzen
Múzeumi táborok:
Ízelítő a második félév terveiből:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!