A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot dr. Schadl György és 21 társa – köztük dr. Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken - írja közleményében az ügyészség.
A vád szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta
3,9 millió forint végkielégítés jár a korrupcióval vádolt Völner Pálnak 2021. December 09. 14:40 .
A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje dr. Schadl Györgyöt 10 év, míg dr. Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.