Mikor nyolcat ütött az óra, Szombathely egy szempillantás alatt szellemvárossá változott

Csak néha bukkantak fel a munkába igyekvők, kutyások, futárok és taxisok, valamint az utcákat és tereket rovó rendőrök.

Bevallom őszintén, izgatottan vártam a szerda este nyolc órát. Tavasszal már megjártuk egyszer ezt a kört, megnéztük, mennyivel kihaltabbak Szombathely utcái és terei, s a különbség akkor is érzékelhető volt.

Olyat azonban még nem láttam, hogy este nyolc órakor – ami lássuk be, egész korai még – az utolsó sétálgatók is sietősre fogják lépéseiket, s körülbelül tíz perc leforgása alatt eltűnik az élet a városból.

Kijárási korlátozás volt már, kijárási tilalom még nem

Az az egyszerre lenyűgöző és nyomasztó érzésem támadt a Fő téren sétálgatva, mintha mindenki elköltözött volna a városból. Teljesen persze nem tűntek el az emberek. Az ételfutárok és taxisok dolgoztak, néhányan kutyát is sétáltattak, de az éjszakai műszakra igyekvők is vittek némi életet az összképbe.

A rendőri jelenlét viszont sokkal nagyobb volt, mint a sima hétköznapokon. A Fő téren nagyjából negyed óránként áthajtott egy járőr, és ugyanígy cirkáltak fel-alá a forgalmasabb utakon is, így a Thökölyn vagy a Petőfin.

Fegyveres katonákkal nem találkoztunk, de gyanítjuk, hogy ők is jelen vannak a városban éjszaka, mert egy páncélos járművet többször láttunk lopakodni a félhomályban.

Egészen különleges atmoszférát teremtett a belvárosnak a kijárási tilalom. A csend nyomasztóan ült a fülembe, akár egy kriptában, s pont úgy, mint egy kriptában, összerezzentem a legkisebb zörejre is. Ebben a némaságban egy lehulló falevél is olyan zajt csap, mint a bozótosból előtörő vaddisznócsorda.

A kijárási tilalom 2020. november 11-től december 11-éig tart, minden nap este 8-tól hajnali 5-ig. Ebben az időszakban csak indokolt esetben, egészségügyi okokból, kutyasétáltatás céljából, vagy munkáltatói igazolással tartózkodhat az ember az utcán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video