Közokirat-hamisítás bűntett gyanújával indult rendőrségi nyomozás a győri választási bizottság szeptember 20-i dátumozású határozata miatt. - írja a 24.hu. A lap információi szerint vizsgálatot az MSZP-s Juhász István feljelentése alapján rendelték el Győrben.
Juhász István szeptember 20-án este megpróbált bejutni a Helyi Választási Bizottság ülésére, ahol az épp az ő beadványát tárgyalták volna. A politikus azonban elakadt a városháza főkapujánál, mert a portás nem engedte be. A politikus egy másik ajtót is megpróbált, de az belülről be volt reteszelve, így az utcán várta egy párttársával együtt, hogy a HVB tagjai elhagyják az ülés után az épületet.
A választási bizottság tagjai helyett azonban csak Csörgits Lajos aljegyző és az önkormányzat jogi osztályának egyik munkatársa távozott a városházáról, akiktől azt kérték az MSZP-sek, hogy ha valóban volt ülés, akkor mutassák meg az aláírt jegyzőkönyvet. Az aljegyző ezt megtagadta.
Később azonban az önkormányzathoz tartozó internetes oldalon mégis megjelent egy hivatalosnak tűnő határozat, annak ellenére, hogy a testület tagjait nem látták a városházán. A dokumentum szerint a bizottság elutasította a Borkai Zsolt, akkoriban még a Fidesz színeiben újrainduló polgármester egyik kampány-eseményével kapcsolatos ellenzéki kifogást. Borkai szeptember 17-én egy helyi általános iskolában, a tanulók előtt mondott beszédet, majd átadott egy futópályát, amely már fél évvel korábban elkészült.
Győrben Csörgits Lajos aljegyző volt az önkormányzati választás lebonyolításának felelőse. Neki tudható be, hogy eltűntek azok a dobozok, amelyekben kiszállították a város 96 választókerületébe a polgármesteri szavazólapokat.
Az üres szavazólapok átvételi listája a kiszállításhoz használt dobozok oldalára volt felragasztva. A visszaszállításhoz viszont nem az eredeti, hanem új IKEÁ-s dobozokat használtak, így az újraszámlálás idején nem volt olyan hivatalos dokumentum, amely alapján kétséget kizáróan össze lehetett volna hasonlítani, hogy a város egyes választókerületeibe pontosan annyi szavazólapot hoztak vissza, mint amennyit kivittek.
A visszaélésre lehetőséget adó változtatás miatt a győri ellenzéket képviselő Litresits András és Czeglédy Csaba az Alkotmánybírósághoz fordult. Az alkotmányjogi panaszukban azt kérdezték, rendben van-e, hogy Csörgits Lajos, aljegyző objektíve ellehetetlenítve a korrekt újraszámlálás lehetőségét azzal, hogy számos választási iratot már 2019 októberében megsemmisített. A törvény szerint erre egyébként csak 2020. január 13. után lenne lehetősége.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!