Nyomozást indított a rendőrség K. Endre ellen

A vasárnap bemutatott rejtett kamerás felvétel miatt lépett a rendőrség is.

Nyomozást indított a rendőrség K. Endre ellen az RTL által vasárnap este bemutatott rejtett kamerás felvétel miatt. A közlemény szerint "az egyik kereskedelmi televízió adásában 2024. március 10-én közzétett felvétel szerint egy férfi arra próbálta rábírni a korábban már jogerősen lezárt ügyében tanúként kihallgatott fiatalembert, hogy változtassa meg az ügyben tett vallomását. A közzétett felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntető eljárás keretében vizsgálja."

A felvételen az látszik, illetve hallatszik, hogy K. Endre, a bicskei gyerekotthon pedofil-segítő volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt áldozatát arra próbálja rábírni, hogy változtassa meg a vallomását. A most 21 éves fiú, akit korábban éveken át szexuálisan zaklatott az otthon volt igazgatója, az RTL-nek azt mondta, hogy K. Endre két hete kereste meg először, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és az anyjának, és be is vásárolt nekik. Cserébe azt kérte a fiútól, hogy mondja videóra, "Endre bácsi ártatlan".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló