A Nyugat fotósáé lett a XI. Szombathelyi Sajtófotó-kiállítás különdíja

A szombathelyi breakeseket bemutató fotósorozatának egyik képével érdemelte ki az elismerést Mészáros D. Zsolt.

Idén kicsit más volt a Szombathelyi Sajtófotó-kiállítás, mint eddig, hiszen eredetileg március 15-én szokták megtartani a díjátadót és ezzel egyidőben a kiállítás is megnyílik. Most azonban a járvány közbeszólt, így végül a nemzetközi sajtószabadság napján, május 3-án adták át a díjakat.

Mészáros D. Zsolt átveszi az oklevelét.
Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV

Mi pedig büszkék vagyunk, hiszen a Nyugat fotósának, Mészáros D. Zsoltnak egyik fotóját is elismerték. A 30 éve break című kép egy tavaly májusi fotósorozat része, mely a szombathelyi Domus break-táncosait mutatja be, akik nemcsak a múltat őrzik. Itt A szombathelyi Domus break-táncosai, akik nemcsak a múltat őrzik 2020. May 26. 19:19 olvashat róluk!

30 éve break
Mészáros D. Zsolt / Nyugat.hu

A szűk körű eseményen Nemény András polgármester és Benkő Sándor fotóriporter, a szakmai zsűri elnöke adta át az okleveleket és ajándékokat a győzteseknek, végül pedig Angyal Rékától kapta meg az Angyal László-emlékdíjat Büki László.

A XI. Szombathelyi Sajtófotó-kiállítás és Pályázat díjazottai:

  • Hír/esemény kategória: Cseh Gábor / Vas Népe - Különc című képe
  • Kultúra/művészet kategória: Mészáros Zsolt „Sadness” / szabadúszó - Fejreállt világ című képe
  • Sport kategória: Nagy Jácint / Savaria Fórum - Légi tornászok-Superman című képe
  • A zsűri különdíja: Mészáros D. Zsolt / Nyugat.hu - 30 éve break című képe
  • Angyal László-emlékdíj: Büki László / Vaskarika.hu - A felhőszakadás impresszionizmusa című képe
  • Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV

    A XI. Szombathelyi Sajtófotó-kiállítás és Pályázat művei az AGORA digitális hirdetőtábláin tekinthetők meg május 3-tól.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet