Nyugdíjasok, figyelem! Május végéig fel kell használni a rezsiutalványt

Szeptembertől volt erre lehetőség, ami véget ér.

Május végéig használhatók fel a megmaradt rezsiutalványok - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a rezsiutalványt a kormány tavaly ősszel a megbecsülése jeleként biztosította nagyjából 2,6 millió nyugdíjas részére. A juttatás, annak kézbesítése és felhasználása sikeresnek tekinthető, hiszen a jogosultak 98 százaléka kézhez vette az utalványt. Az átvett utalványok 95 százalékát - több mint 21,5 milliárd forint értékben - pedig már fel is használták a gáz- és villanyszámlák kifizetésére.

Az átvett, de még fel nem használt utalványokat az érintettek május 31-ig válthatják be - a vészhelyzet miatt - csak a postákon - tette hozzá. "Javasoljuk az idősebb, a járványban veszélyeztetett korosztálynak, hogy a rezsiutalványok felhasználását, postai beváltását bízzák a család fiatalabb tagjaira. Ha mégis saját maguk kénytelenek megtenni, akkor érdemes nyitáskor érkezni, a postákon ugyanis a nyitást követő első órában elsőbbséget biztosítanak az ügyintézésben" – írták.

A rezsiutalványok beváltására 2019 szeptemberétől volt lehetőség, a felhasználási határidőt a kormány meghosszabbította. Az utalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni. A befizetésnél az utalványok összege nem haladhatja meg a csekken szereplő összeget, a különbséget csak készpénzzel lehet kiegészíteni. A rezsiutalványokról érdeklődni továbbra is a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek