Nyugdíjba vonult Vas megye rendőrfőkapitánya, Dr. Pilisi Gábor

A rendőr dandártábornok 43 év hivatásos szolgálat után fejezi be rendőri pályafutását.

Dr. Pilisi Gábor r. dandártábornok 43 év hivatásos szolgálat után fejezi be rendőri pályafutását - írja a police.hu. A rendőrfőkapitányi feladatok ellátásával Magyarország belügyminisztere március 1-jével Fekete Géza György r. alezredest bízta meg.

Pilisi Gábor 1983-ban kezdte pályafutását a Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán vizsgálóként. A 43 év alatt számos beosztást töltött be. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon főnyomozói, kiemelt főnyomozói, osztályvezetői feladatokat is ellátott. Majd 2005-től a Nemzeti Nyomozó Irodánál osztályvezetőként, főosztályvezetőként látott el szolgálatot, 2012-től pedig a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője lett. 2020-tól a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének nevezték ki, majd 2022. augusztus 1-jétől nyugdíjba vonulásáig a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt.

Dr. Pilisi Gábor (jobb oldalt)
police.hu

Pályafutása során a rendőrfőkapitány több elismerésben részesült. A Magyar Köztársaság elnökétől 2022-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozat kitüntetést vehette át, majd 2024-ben kinevezték r. dandártábornokká. Dr. Pilisi Gábor r. dandártábornokot példamutató szakmai életútjának elismeréseként a belügyminiszter tárgyjutalomban részesítette.

Magyarország belügyminisztere 2026. március 1-jei hatállyal – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – Fekete Géza György r. alezredest bízta meg a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi feladatainak ellátásával. Az erről szóló okmányt az ünnepségen dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára adta át.

Dr. Pilisi Gábor r. dandártábornok március 4-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapatzászlóját Fekete Géza György r. alezredesnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet