Nagyon jól jártak, akik maradtak magánnyugdíjpénztári tagok

Majdnem megduplázták megtakarításukat.

Majdnem megduplázták megtakarításukat a maradék magánnyugdíjpénztári tagok az elmúlt kilenc évben. - írja a szeretlekmagyarorszag.hu - A kormány felhívására 3 millióan tértek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, és kevesebb, mint 100 ezren maradtak a magánnyugdíjpénztáraknál.

Minden egyes milliójuk után átlagosan 600-700 ezer forintos reálhozammal számolhatnak, ennyivel jártak jobban, mint akik 2011-ben megfogadták a kormány tanácsát és visszatértek az állami rendszerbe. Azaz 80-90 százalékkal gyarapodott a befizetésük az elmúlt kilenc év alatt. Akik az állami nyugdíjrendszert választották elestek a magánpénztári hozamtól.

A Fidesznél most azt mondják, változott a piac. A szocialisták szerint viszont a kormánypártok átverték az embereket. A kormány tájékoztatása szerint az államosított magánnyugdíj-vagyont már évekkel ezelőtt majdnem teljesen elköltötték, nagy részét adósságcsökkentésre használták, valamint befizettek belőle a költségvetésbe is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek