Nyulat nem lehet sétáltatni este nyolc után

Tisztázta a kormányszóvivő.

Facebook-oldalán válaszolt kérdésekre Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő a Kormányinfó Pluszban elmondta, hogy az iskolaigazgatók és a rektorok döntenek a kollégiumok működéséről. Mint mondta, a gyermekfelügyeletet az óvodákban akkor is biztosítani kell, ha bezár az intézmény, ebben az esetben a szülőknek az óvodánál vagy az önkormányzatnál kell érdeklődniük arról, hol tudnak gondoskodni a gyerekükről, ha nekik dolgozniuk kell.

A kormányszóvivőtől valaki azt kérdezte: este 8 óra után leviheti-e sétálni a nyulát. Szentkirályi azt mondta: csak a kutyasétáltatás ad felmentést a kijárási tilalom alól, mert „ha logikusan átgondoljuk, a kutyák azok az állatok, amelyeknek a mozgásigénye rendkívül nagy, ráadásul az egészségügyi szükségleteik miatt is muszáj kivinni őket a szabadba”. Hozzátette: mindenki figyeljen arra, hogy ezt a lakóhelyétől maximum 500 méterre tegye meg. - írja az atv.hu .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek