Véletlenül "botlottunk" bele egy szivárványba péntek délelőtt Szombathelyen, gyorsan lencsevégre is kaptuk.
Az úgy történt, hogy péntek délelőtt, nem sokkal dél után, a szerkesztőség felé tartottunk fotós kollégámmal, amikor egyszer csak az anyósülésről felkiáltottam:
"ó, itt egy szivárvány."
A látványért pedig érdemes volt megállni.
Márcsak azért is, mert néhány perc múlva már el is tűnt a szivárvány. Aki nem volt olyan szerencsés, mint mi, az most megnézheti, milyen volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!