Ha azt mondjuk, csótói Irénke néni, Te tudod, ki volt csótói Irénke néni? 2023. February 25. 18:58 meg merjük kockáztatni, hogy fél Szombathely tudja, kiről is van szó. Főleg az év első felében megjelent cikkeink után. Kiderült
Nemcsak a Csótó, hanem a Tófürdő és a napfény szerelmese is volt Irénke néni 2023. March 05. 16:00 ugyanis, hogy nagyon sokan ismerték, azokat pedig, akiknek nem volt szerencséjük hozzá, vagy nem voltak benne biztosak, hogy találkoztak már vele, hamar elkezdte furdalni a kíváncsiság.
Kollégánknak hála pedig most meg tudjuk mutatni, hogy ki is volt csótói Irénke néni. Megtalálta ugyanis egy régebbi fotóját, melyen Irénke néni egy még régebbi, 2007-es nyugatos fotót mutat magáról büszkén a Tófürdőn.
A Csótó, a Tófürdő és a napfény szerelmese is volt
Egy csomó szombathelyinek van kedves emléke Irénke néniről, akár csak látásból ismerték, akár jóban voltak vele. Varga János Béláné, vagyis Maráczi Irén szombathelyi lokálpatrióta, aktív tagja és eleme volt a Csónakázótó horgász- és biológiai életének, tiszteletbeli halőrnek is nevezte magát.
Fia, Varga Zsolt azt mondja, Nemcsak a Csótó, hanem a Tófürdő és a napfény szerelmese is volt Irénke néni 2023. March 05. 16:00 szinte már része volt az ottani élővilágnak, ismerte ott mindenki. Ha nem lehetett elérni telefonon, akkor egyszerűen a padtól indulva, ellentétes irányba kellett sétálni, mert előbb-utóbb biztosan találkoztak vele. Ezért is döntöttek úgy öccsével, hogy táblát állítanak emlékére kedvenc padjánál.
Nagyon figyelt a tisztaságra, mindig szólt azoknak, akiket szemetelni látott. A horgászokkal pedig szinte anya-fiú kapcsolata volt, mindig tudta, hogy ki mit fogott és vigyázott a felszerelésükre is, ha esetlegesen el kellett menniük.
„Sokszor beszélgettem vele horgászat közben, nagyon kedves, közvetlen hölgy volt! Jó volt vele diskurálni. Mindig mondta, hogy a tó melyik részén fogtak halat” – mesélte egy horgász.
„Élete utolsó 3 hónapját kórházban töltötte, csak az motiválta, hogy újra gyalogolni fog a tó körül, de betegsége folytán le kellett amputálni a lábát, ezzel megfosztva a napi rutintól, ami miatt feladta az életét” – árulta el fia.
De a családon és a horgászokon kívül is sokan ismerték még Irénke nénit, és aranyos, kedves, érdekes egyéniségként jellemezték, aki nagyon szeretet beszélgetni, így nagyon sok embert ismert. Többen azt mondják, szinte órát lehetett hozzá állítani, ugyanis mindennap ugyanabban az időpontban indult sétálni és érkezett utána haza.
„Hajdan a munkatársam volt, egyszer mondta, hogy menjek vele Csótó-körre. Alig tudtam vele lépést tartani, pedig vagy 25-30 év volt közöttünk – az ő javára. A strand meg ki sem nyitott volna nélküle. Mi csak mamának hívtuk” – írta egy volt kollégája.
Irénke néni maga is szeretett dicsekedni azzal, hogy naponta legalább 10 kört ment a tó körül, mivel régen tornász volt és szüksége volt a mozgásra. De nemcsak a Csótó, hanem a Tófürdő szerelmese is volt. Itt is volt egy törzshelye, mindig ugyanazon a padon ült és ott napozott, így nem is olyan meglepő, hogy kollégánk is innen emlékezett rá.
„Sokszor vigyázott a cuccainkra a Tófürdőn. Mesélte, hogy nem szed semmilyen gyógyszert! A napfény élteti, de az is csak naptej nélkül jó, mert a naptej tele van méreggel” – írta kommentbe egy szombathelyi.
De másnak is beugrottak emlékképek egy néniről a Tófürdőn, 25-30 évvel ezelőttről: egy olvasónk azt írta, mindig ott volt egy szép barna bőrű és barna hajú néni. A kommentelők pedig egységesen arra jutottak, hogy Irénke néniről van szó, akit egyszerűen csak „barna Irénkének”, a napfény és a Tófürdő szerelmesének hívott egy másik hozzászóló.
A szombathelyi sportélet emblematikus alakjától, Varga Jenő „Jéglovag”-tól pedig megtudtuk, hogy konkrétan a Tófürdő nyitó embere volt mindennap, ezért pedig ki is tüntették.
Mindig mosolygott és áradt belőle valami megmagyarázhatatlan nyugalom és béke
Jól ismerte Balló Zsuzsanna is, mivel jó pár éve rendszeresen jár ő is a Csónakázótóhoz. Maráczi Irén néven mutatkozott be neki, magas, szikár hölgyként írta le. Szerinte nagyjából 78 éves lehetett, amikor 2022. tavaszán elhunyt.
„Minden nap megjelent – rossz időben is –, több órát sétált, rendszerint a horgászokkal csevegett. A Rudas Közgazdasági Szakközépiskolába járt, könyvelői képesítést szerzett, s anno a Volántól ment nyugdíjba. Az a szóbeszéd járta, hogy valamikor a Horgászok Egyesületének keretein belül látott el adminisztratív feladatokat, s ezért jól ismerte azokat a pecásokat, akik már hosszú évek óta horgásztak itt a tónál” – mesélte.
A padnál pedig, ahol az emléktáblája is található, egy baráti társaság, rendszerint három-négy horgász szokott időzni a nyári reggeleken. Sokan megálltak náluk pár szót váltani különféle témákról, egészségről, betegségről, viccesen csak terápiás beszélgetésnek hívták ezeket a csevejeket, s emiatt „terápiás padnak” is nevezik ezt a padot.
„Nyáron Irénke a délelőttöket a Tófürdőn töltötte, délután azonban a tó körül rótta a szokásos köreit. A sportos életmódja miatt hosszú életet jósoltam neki, ezért 2022. tavaszán bekövetkezett halála számomra váratlan volt. A fiaitól szép gesztus, hogy egy táblát állítottak emlékére” – vélekedett Zsuzsanna.
A kommentelők azt is írták, hogy Irénke néni korábban a Rumi úton, majd a Nagy László utcában élt. Itt nevelte fel fiait egy nagyobb lakásban, majd miután ők kireppentek a családi fészekből, átköltözött egy kisebb lakásba, de maradt a Nagy László utcában.
„A hölgy egy hozzám közeli lépcsőházban lakott. Oladon nőttem fel, a Csónakázó-tavi séták gyerekként is gyakoriak voltak számomra. Fogadtam kiskoromban a szüleimmel, hogy vajon látjuk-e azt a nénit. Mióta élek, a legtöbbször ott volt” – mesélte Kovács Laura.
Mióta kutyája lett, újra gyakran jár a tóhoz, főként reggelente és naplemente előtt. Amikor ők reggel már mentek haza a kis sétás körükről, Irénke néni akkor indult oda, amikor pedig este mentek, akkor a hazaútján találkoztak vele. Szinte egész évben, de nyaranta minden egyes nap.
„Mindig csak mosolygott. Áradt belőle valami megmagyarázhatatlan nyugalom és béke. Ha csak megláttam, lelassítottam és kikapcsoltam a mindennapi rohanást. Nem beszéltünk sosem, mégis megtanította nekem ezt a fontos dolgot: Néha jó megállni és megélni az élet legapróbb dolgait is... Őszinte részvétem a családnak!” – zárta mondandóját Laura.