Jó évet futott a kőszegi-szombathelyi csapat: a győzelem Nagy-Szín-Pad Tehetségmutatón és ennek révén főfogás a legnagyobb hazai fesztiválokon több tízezernyi felspannolt embernek (meg VIP-szektor például Robbie-val:), a Punk EP húzós és azonnal klasszikussá avanzsáló dalokkal, a tagcserék (amik a tegnapi élményünk szerint minimum business as usual módon épültek be a banda életébe, és amikről Gergő is nyilatkozott a Nyugat.hu számára). A régen várt és hihetetlenül nagy közösségi élményt nyújtó karneváli fellépés augusztusban. Világos, hogy ezt az évet itthon, velünk kellett lezárniuk.
A zenéről, magáról a buliról minek is írnánk okosakat, ha az Ocho Macho zenéje végképpen nem az elemzendő, értelmezendő, hanem a zsigerileg élvezendő cuccok közé tartozik a hazai zenei étlapon? Most is megvolt minden, ami huppogós szeánszaik kötelező kelléke: lüktető vibrálás, latin dallamok és karibi reggae totálisan felpörgetett és hömpölygő rakenrollal keverve, kirobbanó dimanizmus és lassú ringatózás a balladisztikus (vagy ilyen hangulatokkal induló) dalokra. Nekem speciel úgy tűnt, mintha Gergőn tegnapra ütött volna ki az egész hatás-pajtásos esztendő fáradtsága - de amikor a tömeg felé fordult, pillanatok alatt vedlett vissza a szokásos frenetikus előtáncosi, raszta-prófétai szerepébe. Akinek az arcán ott volt minden, amit az Ocho zenéjének közösségi, rituális élménye a lokálpatrióta fílinggel megspékelve egy szombathelyi, ráadásul mozis bulin jelenthet.
Savaria Kingston Town
Nem véletlenül hozom szóba a lokálpatrióta érzést! Másoknak biztos az utánozhatatlan buli-hangulat, a haverokat/csajokat vagy mindenkit (akár a mellettünk ugráló-ringatózó addig ismeretlent is) keblünkre ölelő és betöltő szeretet-béke oldott fílingje, esetleg a haverok-buli-tequlia élmény jelenti a bandát. Nekem máig és meghaladhatatlanul az El mundo fantastico spanyoltudás nélkül is világosan megértett üzenete - és a hivatalos klip egy nagyon nem elhanyagolható mögöttese. Hogy ez egy k..va jó város! Ahol a Cinema Kávézóban ilyen arcok ücsörögnek - aztán felmennek a színpadra és elképesztő bulikat nyomnak.
És ahol úgy süt a nap a monarchiás hangulatot a modernnel keverő belvárosi házak és tetők felett, ahogy ebben a klipben. És úgy csillog a Fő téri szökőkút vize, ahogy ott. Ahol úgy találkoznak és beszélgetnek az emberek, úgy sétálnak szülők a gyerekeikkel, ahogy ott. Ahol a Szentháromság-oszlop tövében lüktetően hömpölyög 5-7 ezer ember erre a zenére. Mi tagadás: az elmúlt évek Magyarországa és sok helyi történés nem ebbe az irányba tolná életünket (és ez, meg a srácok erről alkotott karakteres véleménye amúgy az Ocho utóbbi lemezeinek szövegeibe rendre be is szüremlik). De például egy-egy este velük ad némi reményt, hogy lesz ez még máshogy. Mert ez az ország olyan, mint amilyennek ők (is) megéneklik mondjuk a Teccik-ben. Ja, a szabadság bennünk él...
