Szimfonikus Ocho Macho - komolyzene reggae alapon

Szimfonikus koncertre készül a szombathelyi zenekar és turnéra is indulnak ősszel, a szegényebb településekre - interjú.

Nemrégiben jelent meg az Ocho Macho zenekar harmadik nagylemeze De Puta Madre címmel. Ezzel egy időben az Ocho Camino - Tíz éve úton című könyv is elérhetővé vált, ami a zenekar alakulásának történetét foglalja össze. A nyár és a temérdek fesztivál/koncert kapujában állva beszélgettünk Kirchknopf Gergővel, idén még lesz pár nagy dobása a csapatnak, ingyenes turnéval és szimfonikus előadással is készülnek.

Ocho Macho szimfonikus köntösben

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Régi vágya a zenekarnak, hogy legyen egy szimfonikus koncertje, az akusztikus unplugged vonalon már többször megfordultak, legutóbb Pécsett a Kodály Központban, ahol a koncert után eldőlt, hogy klasszikus hangszerelésben is huppoghatunk még az idén a macsókkal.

Ocho Macho a Kodály Központban
Garai Antal Atom

- Sokszor felléptünk már a Dübörgő Wattacukrock ifjúsági rockzenekarral, előzenekarunk voltak, játszottunk egy színpadon is, így kialakult a két csapat közt egy jó kapcsolat. Pécsen a Kodályban léptek fel a srácok, az akusztikus koncertjükhöz a Szívhúrosok zenekar adta a hátteret, és itt éreztük azt, hogy ebből össze kell hoznunk valami nagyszabásút. - mondta el Gergő nagy átéléssel.

A Szívhúrosok egy 34-35 gyerekből álló klasszikus zenét játszó szigetvári zenekar. Gersy Károly (Döde) már hangszereli a majd’ húsz Ocho Macho dalt, amelyek közé a mindhárom nagylemez dalaiból válogatott. Gergőék küldetésnek tekintik azt, hogy gyerekekkel együtt játszanak, hiszen ez mindkét félnek nagy dolog, és emiatt kicsit különbözik is a jól bevált szimfonikus alapokra helyezett könnyűzenei előadásoktól.

A Dübörgő Wattacukrock és a Szívhúrosok
Garai Antal Atom

Körülbelül hetven zenész kíséri majd a nyolctagú zenekart, a harmincfős Tinódi Vegyeskar - Vucskics Anett karnaggyal, a Szívhúrosok és egy rezes szekció, emellett még várhatók majd vendégelőadók is, akik már most jelezték, hogy szívesen lépnének fel a gyerekekkel egy színpadon.

A reggae és a ska nem először találkozik a klasszikus zenei vonallal a világon, viszont ezekkel a gyerekekkel igen, a legfiatalabb tíz éves közülük, pont annyi, mint az Ocho Macho zenekar volt tavaly.

Akusztikus est a Szívhúrosokkal
Garai Antal Atom

- Ezeknek a gyerekeknek meg van nyitva az agyuk egyfajta zeneiséggel, élőben játszanak, ahol nincs retus, pontosnak kell lenniük. Persze nekünk is. Az hogy legújabb lemezünk dalait is már tanulják azért van, mert nem érünk rá várni, együtt áll össze a műsor egy olyan képpé, ami kifejezi azt is, hogy honnan indultunk, hogyan haladtunk és hova érkeztünk a tíz évünk alatt. - árulta el Gergő.

Dübörgő Wattacukrock a Savaria moziban
Garai Antal Atom

A tervek szerint ősszel lesz az első előadás Szombathelyen, azon kívül pedig még egy Budapesten és Pécsett, de várható, hogy bővülni fog még a “turné”. Azt is megtudtuk, hogy nem csak egyfajta akusztikus hangzású koncert lesz ez, kelleni fog bele helyenként a gitár-torzító és az erőteleljes hangzás is, amelytől olyan az Ocho mint amilyen.

Jótékony koncertek a nehéz helyzetűeknek

Az Ocho Macho zenekar már régóta hirdeti, hogy legyen minél több élőzene Magyarországon. A Dübörgő Wattacukrock ifjúsági zenekar is e gondolatirány mentén jött létre, mert zenélni akartak és most már tovább is szeretnék adni, amit megtanultak, élőben. Ehhez már csak a Lezmon csoport (Legyen Élőzene Magyarországon) kellett és kitaláltak egy karitatív turnét.

A hat-nyolc állomásos turné során a két zenekar elmegy olyan településekre, ahol kevésbé van módja az embereknek, hogy eljussanak fesztiválokra, élőzenés koncertekre, és ott ingyenes koncerteket adnak. Leginkább a Dél-Dunántúlt veszik célba, és várják is azon települések jelentkezését, akik szeretnének, hogy ott lépjen fel a két banda. Őszre kiválasztják a helyszíneket és november körül indulnak is a fellépések.

Ocho Macho
Garai Antal Atom

- A zene mindenkié. Az zenekar már tart azon a szinten, hogy felépült körénk egy menedzsment, jönnek a felkérések, mi pedig csak azzal foglalkozunk, hogy jól szóljon a lemez és minden dal a koncerteken.

Ennek ellenére kilépünk ebből a komfortzónából, felállunk a kanapéról és elmegyünk játszani ezekre a helyekre, ahol még az is gond lehet, hogy lesz-e krumpli a leves mellé. Jártunk már gyermek-kórházban, iskolákban, különféle otthonokban jótékony céllal, öröm a zenével boldogságot adni úgy, hogy nincs benne semmi csavar. A zene mindenkié s ha kell házhoz megy. Élő zenét minden fülbe! - jegyezte meg a zenekar frontembere.

Az Ocho Macho zenekar tagjai a gyengénlátóknak szervezett Csörgőlabda-bajnokságon
Garai Antal Atom
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra