Kormányablak és közműszolgáltatók ügyfélszolgálata is lesz a szombathelyi Domus üzletközpontban

A körzet városi képviselője javasolta, a közgyűlés új többsége elfogadta.

Szombathelyen jelenleg három kormányablakban intézhetjük okmányügyeinket, ebből kettő a belvárosban van, az egyik a megyeháza, a másik a városháza mellett. És van egy a vasútállomáson is.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A közműszolgáltatók ügyfélszolgálatai külön-külön működnek, de alapvetően ezek is a belváros környékén vannak. Így a külső városrészeken, a lakótelepeken és a lakóparkokban élőknek be kell utazniuk a belvárosba, ha el akarják intézni ügyeiket.

A Domus üzletközpont
Józing Antal

László Győző, a Derkovits lakótelep nyugati részének (Rohonci út környéke) ősszel megválasztott képviselője már választási programjában is bejelentette, hogy szeretné, ha a Domus üzletközpontban is lenne egy kormányablak és lennének ügyfélszolgálatai a közműszolgáltatóknak. A Derkovitson mintegy tízezer lakás van, és legalább ennyi a környéken, így tízezrek ügyintézését könnyítené meg a terv.

Aminek végrehajtására most jött el az idő, és a szerdai közgyűlésen a Fideszen kívüli többség meg is szavazta a tervet. Pontosabban azt, hogy a polgármesteri hivatal vizsgálja meg, milyen feltételekkel lehet a Domusban létrehozni egy kormányablakot és az ügyfélszolgálati irodákat. Az utóbbiakban egyébként a Vasivíz, a Távhő, a SZOVA, a Szomhull és a Parkfentartó Kft. ügyeiben fogadnák az ügyfeleket.

Így még nem tudni, mikor valósulhat meg a terv, a vizsgálat eredményeit a közgyűlés elé viszik majd.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra