Kedden délután negyed öt felé a szombathelyi Wesselényi és a Honvéd utca kereszteződésében rendőrautó áll, hogy lezárja a Március 15. teret az ott zajló október 23-i ünnepség miatt.
Magunk között szólva, erre a lezárásra nagy szükség nem volt.
A téren ugyanis a zenekar, a katonák, rendezők és a protokollvendégek mellett néhány tucat ember lehet jelen.
A városvezetés is igen foghíjasan van itt, nem is beszélve az ellenzékről.
Annyiban érthető a távolmaradás, hogy nagy dolgok itt nem történnek.
Puskás Tivadar polgármester jelentést fogad, majd felhúzzák a zászlót.
Úgy emlékeztem, hogy korábban még volt itt ünnepi műsor, diákokkal, miegyébbel.
Most ilyesmiről szó sincs, a katonák járnak egy díszmenetet, miközben a mellettem levő idősebb férfi, látván a produkciót, hozzám fordul fitymálva: „Ezek fognak megvédeni bennünket?”
Én meg csak hallgatok, és arra gondolok, hogy lehet, ezért a néhány percért tényleg kár ideutaztatni a katonákat Győrből. Nemcsak most, úgy általában a szombathelyi ünnepségekre.
A korábbi években még együtt mentünk innen az 56-osok terére, zeneszóval, felvezetéssel, némi forradalmi hangulattal.
Most semmi ilyen nincs, mindenki szétszéled, és úgy megy a következő helyszínre, ahogy tud. Fura.
Az 56-osok terén valamivel többen vagyunk, és valamivel ünnepibb a hangulat.
Balogh János színművész szavalata után – ahogy minden évben - Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja mond egy hosszabb beszédet. A személyes visszaemlékezés mellett a fókusz a hazugság és az igazság szétválasztásának fontosságán van.
Félmondatokban kritikát kap a túlzott politikai korrektség, a globalizáció és a bevándorlás erőltetése is.
Meglepően sok párt és szervezet helyez koszorút a forradalom szombathelyi áldozatainak emléktáblájánál, de amikor Szabó Tibor színművész-műsorvezető azt kérdi a megjelent magánemberekből, hogy aki szeretne még koszorút, virágot, gyertyát elhelyezni, akkor nem jelentkezik senki.
Az ünnepség 18 órakor a városházán ünnepi közgyűléssel folytatódott.
