Nem állta ki az idő próbáját, 15 millió forintnyi közpénzből újul meg az oladi templom párkányzata

Kormányzati támogatást kapott a Szombathelyi Egyházmegye a mindössze 20 éves templom rekonstrukciójára.

Elkezdődtek az oladi Batthyány-templom külső párkányzatának felújítási munkálatai – erről tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt Gaál Sándor plébános, Borsföldi Bence az Inda Nyugat Kft.-től és Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.

A plébános arról beszélt, hogy a templom faszerkezete nem állta ki az idő próbáját és az időjárás viszontagságait, hiába igyekeztek folyamatosan javítani azt. Így most nagyon örülnek a 15 milliós kormányzati támogatásnak és a munkálatoknak, amelyek tartós megoldást ígérnek.

Ahogy más templomok, úgy ez sem csupán a hívő, templomba járó emberek örömét szolgálja. Ezek ugyanis olyan értékek, mondhatni nemzeti kincsek, melyeknek építése, óvása, szépítése közös feladatunk – mondta Gaál Sándor atya.

Batthyány Templom
Kattintson még több képért a templomról!
Mészáros D. Zsolt

Hende Csaba aztán arról beszélt, hogy bár ez a templom egy viszonylag új kincs, de mindenképpen óvni kell. Majd egy kicsit nosztalgiázott: úgy emlékszik, mintha csak tegnap lett volna, amikor 1998-ban, a második Orbán-kormány idején komolyra fordult az itt élők igénye egy templomra és a miniszterelnök az ő kérésére 163 millió forinttal hozzájárult a megépítéséhez. Ez pedig annak a 4 éves ciklusnak a legnagyobb egyházi beruházása volt országosan.

De az idő halad, a templom megépítése óta eltelt közel 20 év és aktuálissá vált egy nagyobb lélegzetvételű rekonstrukció, amihez most szintén hozzájárult a kormány. Hende, tősgyökeres oladi család sarjaként büszkén hozzátette, hogy ahogy a megépítésnél, úgy természetesen most is volt egy kis szava a támogatásban.

Batthyány Templom
Ezeket a párkányokat fedik le.
Mészáros D. Zsolt

Az Inda Nyugat Kft. mérnöke elárulta, hogy bár nagyjából háromévente kezelték a fapárkányokat UV-szűrős festékkel, 20 év alatt így is túlságosan elöregedtek ezek a felületek. Ez pedig nemcsak időigényes, hanem eléggé költséges is volt.

Ezért most egy olyan technikát alkalmaznak, ami hosszútávú megoldás lesz: duplán lefedik lemezekkel a párkányzatot, alá pedig műanyag eresz kerül. Ezután pedig már nem is fog karbantartást igényelni a párkányzat.

Batthyány Templom
Kattintson még több képért a templomról!
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely