Tudta, hogy az oladi kilátó földszintjére egykor tejcsarnokot is terveztek?
Május 10-én lesz kerek 80 éves a szombathelyi, oladi kilátó. Bár az épület az évek alatt sokat veszített szépségéből és népszerűségéből, még így is a városlakók egyik kedvelt úti célja ha kirándulásról, egy hangyányi természetjárásról vagy csak éppen szabad levegő szívásról van szó. Jöjjön hát 5 érdekesség a kilátóról.
Társadalmi munka 1962 júniusában
Az oladi kilátó ötlete, 1934-ben Országh László, vármegyei főügyész fejéből pattant ki. A főügyész egyébként annak az Országh Lászlónak volt az édesapja, akinek az angol-magyar szótárt köszönhetjük.
Eredetileg egy korábban más, úgynevezett Wolf-féle, területen álló fa tornyot akartak átszállítani az oladi dombra. A szállítás, újjáépítés és renoválás azonban annyi pénzt emésztett volna fel, hogy ésszerűbb volt újat építeni.
A kilátó lábánál egykor a Rózsavári vendéglő állt.
A kilátótorony földszinti részén nyáron tejcsarnok létrehozását tervezték, télen pedig öltözők és teakonyha várta volna a betérő, melegedni vágyó sízőket, szánkózókat. Ebből aztán semmi nem valósult meg.
A torony állagának megőrzése nagy feladatot jelentett, az elkészülést követő években az építmény felügyeletére toronyőrt is alkalmaztak.
További érdekességekért a kilátóról ide klikkeljen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!