Állítólag több vendéglátóhely is kész elfogadni azt az oltatlansági igazolványt, amelyről a koronavírus veszélyeit tagadó, a maszkviselést elutasító járványszkeptikus gyógyszerész-testépítő, Gődény György vasárnapi budapesti tüntetésén tettek bejelentést.
A Kossuth téri demonstráció meghívója úgy szólt, hogy a cél annak „a közel 5 millió embernek az érdekképviselete, aki nem fogadja el a vírusdiktatúrát és az ezzel járó diszkriminációt sem”, amihez képest az egész mindössze néhány száz embert érdekelt a 30 fok feletti hőségben. A Normális Élet nevű közösség, amely állítólag most lépett közéleti színtérre, a meghívó szerint félmillió tagot számlál – írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!