Olvasóink lájkolják a Weöres mozdonyt

Megkérdeztük, Önök mit gondolnak róla, több mint kétszázan szavaztak.

A Weöres centenáriumra felavatott arcképes mozdony 113 olvasónk szerint igazán jó ötlet, és méltó emléket állít a költő – író – műfordító géniusznak. További 83 szavazó kifejezetten kedveli az ilyen „arcos” mozdonyokat, talán valamiféle versenyt is lehetne indítani a számukra: ki utazott minél többféle arcképesen (a kipipált járatok után kapnának egy pecsétet), a fődíj pedig egy miniatűr vasút-modell lehetne.

Csupán 19 olvasónk véli úgy, hogy másképpen kéne megemlékezni Weöres géniuszáról, számukra ajánljuk a színházat, vagy esetleg emeljenek le egy Weöres kötetet a polcról, és olvassanak. Ha nincs, akkor irány a könyvtár. 13-an pedig arra szavaztak, hogy Weöres lassan ventillátorrá változik a sírjában, annyit forog.

Láthatjuk tehát, hogy a mozdony fogadtatása túlnyomóan pozitív, a legtöbben szívesen látják, még ha csak arra a pár másodpercre is, amikor elrobog előttünk. Addig is vessünk rá egy pillantást még egyszer:

Moór Ferenc

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Mozdonyt kapott Weöres Sándor - Önnek tetszik?

Születésének századik évét mozdonnyal ünnepli torta helyett. Ön szerint milyen lett? Szavazzon!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra