„Olyan, mint egy osztálytalálkozó” – Négy énekesnővel készül az Anima az év végi szombathelyi koncertjére

December 27-én itt lesz a Végállomásban D.J. Palotai is. A zenekar hosszú idő után ismét lemezt készül kiadni.

Ahogy azt a különböző programajánló és jegyelővételi portálokról már régebb óta tudjuk, idén folytatódik a hagyomány és ismét év végi koncertet ad Szombathelyen az Anima Sound System.

Az esemény több szempontból is más lesz, mint a korábbiak.

A zenekar négy énekesnőt is felvonultat majd december 27-én este a Végállomás Klub színpadán. A három állandó énekesnő – Prieger Fanni, Törőcsik Franciska és Telma Lincoln – mellett itt lesz Bognár Szilvia is, aki meghatározó szerepet játszott a zenekar indulásánál.

Anima Sound System
Anima Sound System

Tavaly volt a 20 éves jubileuma a Gispy Sound Clash című albumunknak, de a járvány miatt sok minden elmaradt, így az ezzel kapcsolatos eseményeket idén is folytatták a szombathelyi koncerten is több dal elhangzik majd erről a lemezről. (Ehhez az örökséghez kapcsolódik az új Anima-dal, az „Öltöztessél fehérbe”, amelyen Kovács Antal, a Romano Drom vezetője énekel.)

A koncert annyiban is érdekes lesz, hogy gyakorlatilag ez lesz az újjáalakult zenekar első bemutatkozása hazai pályán.

Nyár közepén interjúvoltuk Prieger Zsoltot és Prieger Szabolcsot, az Anima Sound System két alapító tagját, és már akkor kiderült, hogy a csapat ismét teljesen szombathelyi lett. A Prieger-testvérek mellett Ziskó Olivér (dob), Avas Bendegúz (fúvós hangszerek), Dénes Szilveszter (basszusgitár, korábban a Tizenhétben játszott) és Kovács Tibor (gitár, Strong Deformity) adja most a zenekar gerincét.

„Ez a szombathelyi koncert valahol egy újrakezdés, de bőven hagyunk teret a nosztalgiának is, hiszen a koncertprogram 90 százaléka a nagy Anima-slágerekből áll majd össze, amiket a tapasztalatunk szerint elvár a közönség” – mondja Prieger Szabolcs, aki szerint a hagyományos év végi szombathelyi Anima-koncertek egyben helyi társadalmi események is, ahol rég nem látott barátok és ismerősök újra találkoznak egymással.

„Olyan, mint egy osztálytalálkozó.”

Nosztalgia szempontjából lesz még egy figyelemre méltó adalék az este. Egy afterparty keretében fellép a legendás DJ Palotai (Palotai Zsolt), aki egykor sokat játszott a zenekarral még a Tilos Rádióval fémjelzett korszakban.

Prieger Szabolcs és Prieger Zsolt alapítók.
Anima Sound System

Előzenekar a szintén szombathelyi kötődésű Dust Behind Us lesz.

Közben készül az új lemez

Ezekben a napokban jelenik meg a különböző internetes platformokon a Big Gipsy Sound Clash Rework, ami a fent említett, 21 évvel ezelőtti album remix-változatait tartalmazza, és talán még fontosabb, hogy hosszú idő után új Anima Sound System lemez készül. Ennek az előzménye az Öltöztessél fehérbe. Megjelenése valamikor a jövő év elején várható.

Így aztán a jövő év fontosabb koncertjei is e lemez körül forognak majd – tudtuk meg.

A nagy fesztiválok mellett Prieger Szabolcs három szimbolikus eseményt emelt ki. Január 30-án a Várkert Bazárban ad az Anima egy nagykoncertet, áprilisban ott lesznek a Magyar Zene Háza megnyitó eseményei között és 2022 novemberében egy dramatizált Anima-előadás lesz a Művészetek Palotájában (MÜPA).

A szombathelyi koncert plakátja.
Anima Sound System
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra