Öngyilkos akart lenni az anya, ötéves fiával együtt karambolozott

A zavarodott nő istennek tekintette a fiát, és 120 km/órás sebességgel hajtott bele a szembejövő autóba.

A Győri Törvényszék tárgyalja az a büntetőügyet, amelyben a vád szerint egy nő három évvel ezelőtt az akkor ötéves kisfiát és saját magát próbálta megölni úgy, hogy Sopron és Kapuvár között nekivezette a Daciáját egy másik kocsinak – írja a Blikk nyomán az infostart.hu .

Szerencsére a gyermek és a vétlen sofőr is ép bőrrel úszta meg az ütközést, védte őket a biztonsági öv, pedig a zavarodott nő 120 km/órával hajtott. Az anya most azzal védekezik, hogy betegsége ellenére nem szedte rendesen a gyógyszereit, és állítja, hogy szó sincs öngyilkosságról. Azt viszont elismerte, hogy a gyermekét hetek óta istennek tekintette, követte kívánságait, s ekkor épp azt kérdezte tőle, merre menjünk. A gyerek balra biccentett a fejével, a nő meg elrántotta a kormányt.

A nő azt vallotta, a férjével aznap reggel összeveszett, ezért összepakolt, a kisfiút a kocsiba ültette, majd Csornára ment a családjához. A visszaúton történt a baleset. A főügyészség több emberen elkövetett és 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés kísérletével és rongálással vádolja. Mindezért életfogytiglanit is lehet kapni, de jelentős enyhítő körülménynek számíthat, hogy korlátozottan volt beszámítható a baleset idején.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek