Öngyilkos lett egy finn parlamenti képviselő

Eemeli Peltonen szociáldemokrata képviselő 30 éves volt.

Öngyilkos lett a finn parlament egy fiatal, 30 éves képviselője - írja a Yle. Eemeli Peltonen a szociáldemokraták (SDP) frakciójában ült. A képviselő júniusban a Facebookon arról posztolt, hogy egészségügyi problémákkal küzd, a tavaszi parlamenti időszak utolsó heteiben már nem is vett részt az üléseken. Azt nem tudni, hogy ennek van-e köze az öngyilkossághoz.

A halálhírt a finn miniszterelnök és az SDP is megerősítette. Előbbi “őszintén megdöbbentőnek" nevezte az esetet, az SDP pedig közleményben fejezte ki megrendültségét.

Peltonennek ez volt az első parlamenti ciklusa, politikatudományi mesterdiplomával rendelkezett, tagja volt a parlament közigazgatási és jogi bizottságának. A Yle információi szerint a parlamenti ülések azóta fagyosan telnek. Idegenkezűség nem merült fel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek