Ügyesek a vasi önkéntes mentők

Ötödikek lettek az országos szakmai versenyen.

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai vetélkedőjét, amelynek október 5-én Salgótarján adott otthont. A versenyen Vas megyét a megyei megmérettetésen első helyezést megszerző Őrség - Goričko-Raab Mentőcsoport Egyesület képviselte.

A versenyen az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból érkezett önkéntes mentőszervezetek versenycsapatai – negyvenöt szervezet képviseletében összesen kétszázharminc ember – mérték össze felkészültségüket. A versenyszámok a hazánkban előforduló katasztrófatípusokra épültek, az egyes feladatok témáját a viharkárok, az árvízi védekezés, az életmentés és a katasztrófák következményeinek felszámolása adta.

A mentőcsapatoknak a Tó-strand körül kialakított akadálypályán kellett időre végigmenniük és teljesíteniük a tíz állomásból álló feladatsort. Üzembe kellett helyezniük például egy zagyszivattyút és egy tartályt vízszivattyúzással időre meg kellett tölteniük. Egy másik állomásnál a buzgárok (gát mögött feltörő fakadóvizek) elleni védekezést gyakorolták. Különösen látványos feladat volt az, amelyben egy épületben rekedt bajtársukat jelképező bábut kellett kötéltechnikai eszközökkel kimenteniük a versenyzőknek.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a megmerettetesen az Őrség - Goričko-Raab Mentőcsoport Egyesület képviselte, akik a feladatokat a legjobb tudásuk szerint, precízem hajtották végre, ezzeL az ötödik helyezést szerezték meg. A mentőcsoport tagjai voltak: Fritz József, Gigler Tibor, Gigler Gábor, Csejtei Balázs, Horváth Tamás, Horváth Kálmán, Tóth Béla, Kukor Gergely.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek