Lassan nincs olyan terület, amiben megmaradna a városi önkormányzatok döntési joga. Most a nagyobb beruházásokat is állami irányítás alá helyezik. Tavaly év végén jelent meg egy törvény, aminek lényege, ha egy önkormányzat 700 milliónál többe kerülő, és állami támogatást is élvező építkezésbe kezd, akkor az építtetői feladatokat egy, a kormány által kijelölt ügynökség intézi majd.
A törvény 2020-tól lép életbe, jövő év elejétől a Miniszterelnökség alatt működő BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt). nevű cég intézi az önkormányzati építkezések nagy részét is. A BMSK már most is irányítja az állami építkezések túlnyomó többségét, jövőre lesz hatásköre az önkormányzatokra is.
A törvény szerint a BMSK akkor veszi el az építkezés ellenőrzését az önkormányzattól, amikor akarja, ebben az esetben alvállalkozóval is elvégeztetheti a munkát, az alvállalkozó akár önkormányzati cég is lehet. De ha a BMSK nem akarja átvenni, akkor maradhat az építkezés felügyelete az önkormányzatnál, és továbbra is a helyi vezetők dönthetnek arról, mi és hogyan épüljön a városukban.
Szombathelyen egyébként volt már példa hasonlóra, a Haladás-sportkomplexum építését az elvileg önkormányzati tulajdonú, de a valóságban kormányzati ellenőrzés alatt álló Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. irányította, úgy, úgy a városvezetőket nem is tájékoztatták a döntésekről.
A 444.hu következtetése szerint a döntés mögött bőven van politikai szándék. Ősszel önkormányzati választások lesznek, és van esély rá, hogy több városban is a jelenlegi ellenzék nyerjen. Ha így történik, az állami könnyedén elveheti az építkezéseket, és központilag felülírhatják a helyi akaratot. Vagyis
a kormány döntheti el, mi és hogyan épüljön az ellenzéki vezetésű városokban.
Ahol pedig kormánypárti a városvezetés, ott az állam nem lép közbe, meghagyja a döntési jogokat a helyi vezetőknek.