Az ellenzék bevándorláspárti - ez lesz benne.
A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) Facebook-bejegyzését a 24.hu vette észre, amiben bemutatják a vélhetően több százmillió forintnyi közpénzből legyártott sorozatnyomtatványt. Ebben Orbán Viktor azt fejtegeti, hogy október 13-án a választópolgároknak dönteniük kell róla, bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői legyenek a magyar megyéknek, városoknak, falvaknak.
A miniszterelnök ezután tőle megszokott fekete-fehér világképet vázolja fel: a Fidesz- KDNP (jók) gyarapodni és építkezni szeretne, míg a többszörösen bukott, pénz és hataloméhes baloldal (rosszak) háborúzni akar a kormánnyal – ebben a helyzetben pedig meg kell védeni a keresztény kultúrát és a szabadságot. Ha elkerülné a postás csodálja meg itt a műalkotást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!