Ismét Orbán Viktort választották a Fidesz elnökévé - tudósította az M1. Emellett megválasztották az alelnököket is, Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint fogják betölteni ezeket a pozíciókat.
Orbánnak kihívója nem volt, a 737 érvényes szavazatból 729-et szerzett meg. Az MTI azt írja, a pártkongresszuson megszavazták a Fidesz alapszabályának módosítását, a választókerületi rendszer és a regionális igazgatói poszt megszűnt, a Fidesz szervezete a továbbiakban az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és vármegyei választmányok dolgoznak majd.
Emellett a Fidesz országos elnöksége 28 tagúra bővült: a húsz vármegyei (fővárosi) elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és a négy alelnökből áll.