Orbán Mészárosnak: a szabályokat be kell tartani

Egyébként szerinte túl sok gazdag baloldali van.

„Minden szabályt be kell tartani, és minden adót be kell fizetni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 100 Leggazdagabb magyar csütörtökön megjelent listájával kapcsolatban a kormányszóvivői sajtótájékoztatón, írta a hvg.hu. Orbán szerint az ilyen listákról csak annyit tud megállapítani, hogy azok résztvevőinek 80 százaléka még mindig baloldali, a cél sokkal inkább az egyensúly lenne, vagyis több jobboldali szereplő kellene a gazdaglistákra. „Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól” – vélekedett.

A politika és az üzlet viszonyát is meghatározta a miniszterelnök: a jobboldalon az a szabály, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni, ez így volt Antall József, Boross Péter és az ő esetében is. Szerinte a baloldalon pont az ellenkezője látható: nagytőkések és üzletemberek vezetik a baloldalt és válnak miniszterelnökké, jó példa erre Medgyessy Péter, Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc – tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogyan kommentálná, hogy a válság ideje alatt is 185 milliárd forinttal tudta bővíteni Mészáros Lőrinc a vagyonát, Orbán Viktor úgy felelt, ha valakinek sok pénze van, akkor két szabályt kell követnie, amit a kormány elvár: minden szabályt be kell tartani, és minden adót be kell fizetni. Több bevétel, több adó, a költségvetés jól jár – hangsúlyozta, hozzátéve, ugyanez az álláspontja a családtagjai gazdagodásával kapcsolatban is – összegzi a 168ora.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet