Orbán szerint lehet, vissza kellene hozni az ársapkákat

A szokásos, pénteki rádiós "interjújában" mondta.

A spekulánsok nyernek, míg az országok veszítenek a háborún – jelentette ki szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint „a háborúra adott brüsszeli választól szenved egész Európa”. Hozzátette, hogy szerinte ma a háborúpártiak vannak az unióban elsöprő fölényben, miközben a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden is megállíthatná a háborút, ha akarná, de ennek nincs jele - idézi a Népszava.

Miután nem várhatjuk, hogy egy tündér varázspálcával véget vet a háborúnak, továbbra is harcolni kell az infláció ellen – fogalmazott egy másfajta háborúról a kormányfő. Mint hangsúlyozta, „az árspekuláns multikkal szemben fel kell lépnünk”, ahogy a magyar hatóságok már meg is teszik. Utalt arra is, hogy visszahozhatják az ársapkákat is, mert azokat a világban egyre több helyen alkalmazzák. Ismét megígérte, hogy „megvédik a családokat, az év végéig egyszámjegyűvé teszik az inflációt, és ennek érdekében további intézkedések várhatók”.

Orbán Viktor az ukránok ellen is egy másfajta harcot hirdetett az üzemanyagok tranzitdíjának megemelése miatt. – Nem káromkodom, egy miniszterelnök ne káromkodjon – fakadt ki, és azt mondta, nagyon dühös Ukrajnára, mert szerinte a magángazdaság szereplői 3,5 szeres árat kell fizetniük az onnan csövön érkező üzemanyagért, ami nekik 48 milliárd forintnyi többletkiadást jelent. – Ők ezt azonnal beépítik a saját árakba, ami az inflációt félszázalékkal megemeli – tette hozzá.

A szerencsétlen ukránok az életükért harcolnak, és mindenhonnan pénzt akarnak, de nekünk a magyarok érdekeit kell képviselnünk, és mi mindent megteszünk, hogy eltérítsük őket ennek folytatásától – hangsúlyozta a miniszterelnök, akinek meggyőződése, hogy „a háborúpárti uniós kormányokat a választópolgárok nyomása fogja majd jobb belátásra téríteni, és a béketáborba terelni”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet